„Alaposan felkészítjük Bálintot a Le Mans-i vb-futamra”

Elkezdődött az idei szezonra való felkészülésének második szakasza a H-Moto Team élversenyzőjének, Kovács Bálintnak. A tavalyi IDM Suzuki Cup győztese már Spanyolországban edzőtáborozik, míg csapattársa, Kakuszi Ádám itthon folytatja az alapozást. Rizmayer Gábor, a csapat sportigazgatója szerint komoly kihívások várnak idén is a versenyzőkre, amire a legalaposabban felkészítik őket.

 

Immár két helyszínen folytatódik a H-Moto Team versenyzőinek, a 18 éves Kovács Bálintnak és a 16 éves Kakuszi Ádámnak a felkészülése. Előbbi motoros – aki tavaly nemcsak az IDM Suzuki Cup sorozatot nyerte meg, hanem bemutatkozhatott az endurance-világbajnokságon – jelenleg is Spanyolországban edzőtáborozik egy cseh csapattal, míg utóbbi itthon készül a 2020-as feladatokra. Rizmayer Gábor szerint idén is komoly kihívások várnak a versenyzőikre, és ennek megfelelően igyekszik a csapat minden szükséges felkészülést biztosítani a számukra.

A H-Moto Team sportigazgatója szerint 2020-ban is elérhetik mindketten a céljaikat: Bálint az endurance-világbajnokságon, míg Ádám a magyar versenyeken.

 

„Alaposan felkészültünk a 2019-es szezonra hiszen komoly célokat tűztünk ki magunknak Bálinttal kapcsolatban. Az előszezont ismét a Katari bajnokságban töltötte, miközben a fizikai felkészülésben is szintet lépett. Noha a katari 600-as motorokról talán nehezebben ment a visszaállás az 1000-es gépre, de végül minden a helyére került. Nagy csatában szerezte meg a Német Suzuki Cup bajnoki címét, ráadásul a teljesítményének és a csapat erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült bejutnia az EWC-be, és idén valamennyi hátralévő futamon rajthoz állhat a hosszútávú világbajnokságon. Éppen ezért idén egy kicsit változtattunk a felkészülésén. Nem indítottuk a katari bajnokságban, helyette spanyolországi edzőtáborozásokat iktattunk be az alapozás idejére. Legközelebb a Le Mans-i legendás 24 óráson áll rajthoz, ami az első ilyen versenye lesz Bálintnak. Természetesen az EWC mellett még keressük számára a legmegfelelőbb lehetőséget. Több opció is szóba került, de nem kell sietünk a döntéssel. Több csapattal fogunk tesztelni különböző bajnokságokból, és a fejlődési lehetőséget szem előtt tartva fogjuk eldönteni, hogy hol fog még az EWC mellett indulni, ami természetesen elsőbbséget élvez” – jelentette ki a korábbi vb-motoros.

Kakuszi Ádámmal kapcsolatban a csapat elképzelése egyértelmű: olyan sorozatban induljon, ahol töretlen lesz a fejlődése.

 

„Ádám a tavalyi szezonban nagyon sokat fejlődött. Új motorral, új gumikkal, valamint új bajnokságban is kipróbálhatta magát, és nem okozott csalódást. Igyekszünk neki is olyan lehetőséget találni, ahol folytathatja a tanulást. Nála is több lehetőség közül kell majd kiválasztani a legjobbat. Addig is itthon, hazai környezetben pitbike-ozással és edzőtáborozással készül, hogy megfelelő fizikai állapotban legyen, mikor visszaül a versenymotorjára. Ez várhatóan számára is Spanyolországban fog megtörténni, de nem lesz semmi lemaradása, hiszen a számára kinézett sorozat később kezdődik, mint Bálinté” – árulta el Rizmayer Gábor.