Adománygyűjtés a koraszülött babák részére

Szabó Krisztián kétszeres Európa-bajnok rallikrossz versenyző a Koraszülöttek Országos Egyesületével együttműködve adománygyűjtésbe kezdett. A cél 1000 gombolyag szösz ás nyál álló, úgymond mercelizált fonal gyűjtése, amelyből a KORE önkéntesei speciális Koripokat tudnak készíteni.

A Korip egy kicsi polip, amelynek karjai az ölelést, biztonságot szimbolizálják, de emellett abban is segítséget nyújtanak, hogy a csövek helyett azokat fogják, abba kapaszkodnak a kicsik. A köldökzsinórt is „pótolja” a polipok karja, amelynek megragadása az anyaméh biztonságát eleveníti fel a koraszülött babákban, nyugtatólag hatva rájuk. Krisztián kisebbik fia, Éliás, koraszülöttként érkezett a világra 2018. augusztusába, ezért is állt az ügy mellé.

„Éliás fiam megszületését követően nagyon sok megpróbáltatáson mentünk keresztül, amiből rengeteget tanultunk mi is és büszkék vagyunk, hogy egy igazán életvidám, egészséges kisfiúként boldogítja mindennapjainkat. Miatta is tartottam fontosnak, hogy részt vegyek egy jótékonysági felhívásban”– mondta Krisztián.

A Koraszülöttek Országos Egyesülete több mint 10 éves múltra tekint vissza és azóta tesz a koraszülött gyermekekért. Évente közel 8000 koraszülött baba jön a világra, akiknek fontos a segítség. Egy gombolyag ára 600-700 Ft, amiből 1,5 db polipot lehet horgolni. Adományozni november 17-ig, a Koraszülöttek Világnapjáig lehet.

„Nagyon örülünk, hogy egy olyan férfias sporttal foglalkozó ember, mint Szabó Krisztián, a mi egyesületünk számára indít adománygyűjtést! Mivel ő maga is érintett a témában, így még hitelesebben tudja képviselni az ügyet. Az utóbbi években leginkább eszközadományozó kampányaink voltak – 29 koraszülött intenzív osztály munkáját tudtuk segíteni az elmúlt 3 évben- így valami másban gondolkodtunk. A KORIP-nak nagyon fontos szerepe van a koraszülött babák fejlődésében. Reméljük, ezzel a gyűjtéssel még nagyobb figyelem irányul a már szinte ikonikussá vált horgolt polipra. Nagyon sok időnk van még november 17-ig, bízom benne, hogy sokan Krisztián mellé állnak és a Koraszülöttek Világnapjára szervezett eseményünkön a kampány sikeréről közösen számolhatunk be!” – mondta el Földvári Nagy Zsuzsi, a KORE elnöke.

Adományozni az alábbi linken keresztül lehet: http://koraszulott.com/adomanyozas/
Amennyiben magánszemélyként történik az utalás, a cégnévhez kérjük írják be, hogy „Szabó Krisztián”, hogy a szervezet ezáltal is azonosítani tudja a hozzá köthető adományokat.

Reméljük mindenki számára fontos ez az ügy és segíteni fognak Krisztiánnak, hogy minél több pénzt összegyűjthessen a koraszülött babáknak!