Ádám kettő, Patrik egy

Ígéretes első félidőt követően 31-28-ra kikapott a magyar férfi kézilabda-válogatott Rouenban, a franciaországi világbajnokságon. Ligetvári Patrik (20) első gólját szerezte a tornán, Juhász Ádám (20) kétszer is betalált.

reb A pénteken az Európa-bajnok németektől elszenvedett négygólos vereséget követően újabb erős rivális, Horvátország várt a férfi kézilabdázókra Rouenban. A válogatott vezére, a sérülés miatt pihenni kényszerülő Nagy László nélkül lépett pályára a világbajnokságon. A társaság sokkal jobban kezdte első félidőt, mint egy napja, többször is vezetett.

juhasz_adam04_vb2017_ka

Juhász Ádám nem rettent meg a feladattól  •  Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Az előny összegyűjtéséből Juhász Ádám (20) is kivette a részét, 4-3-nál bátran indult meg, és lőtt Filip Ivic kapujába, majd kicsivel később a Balogh Zsolttól kapott labdát értékesítette. A szintén húszéves Ligetvári Patrik ismét a védelem oszlopa volt, az első játékrész közepén gyönyörűen szerzett labdát, ám nem sikerült élnie az ordító helyzettel. Képtelen volt fékezni a lendületén, így ha már a labdát nem tudta a kapuba juttatni, a horvát kapust sodorta be.

A 11-11-es félidei állást követően a horvát együttes ellépett, s attól kezdve Harsányi Gergelyék loholtak a rivális után. Ami a csapat két fiatalját illeti, kívülről nézve Juhász felszabadultabb: koncentrált, semmiféle nyomás nem érződik a játékán, bátran és szellemesen kézilabdázik, él a lehetőségekkel. Ligetvárin érződik, hogy rettenetesen bizonyítani akar, ám az néha görcsösséget szül, ráadásul még tekintélyt kell kivívnia a bírók szemében, hogy ne állítsák ki olyan szabálytalanságokért, amilyenekért más a pályán marad. Feszültség ide vagy oda, azért meglőtte első gólját a tornán.

Juhász másfél perc híján végigzakatolta a mérkőzést, Ligetvárinak 37 minutum jutott. A válogatott végül újabb – vállalható –, 31-28-as vereséget szenvedett. Kedden 17.45-től Chile együttese vár rá.

FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, C CSOPORT, 2. FORDULÓ, ROUEN (FRANCIAORSZÁG)
Horvátország–Magyarország 31-28 (11-11)
Játékvezetők: Licis, Sondors (lettek)
HORVÁTORSZÁG: Stevanovic, Ivic (kapusok), Bozic Pavletic, Cindric 4, Duvnjak 5, Gojun, Horvat 4, Jotic, Kontrec 2, Mamic 4, Mandalinic 2 (1), Mihic, Musa, Sebetic 4, Stepancic, Strlek 6. Szövetségi kapitány: Zeljko Babic
Magyarország: Mikler, Fazekas (kapusok), Ancsin, Balogh 6, Bánhidi 2, Bodó 3, Császár 2 (1), Harsányi 6 (1), Jamali 2, Juhász 2, Lékai 4, Ligetvári 1, Nagy L., Schuch, Szöllősi Sz., Zubai. Szövetségi kapitány: Xavi Sabaté
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS