A tizedik helyen ért célba Valter Attila a Gran Piemont egynapos versenyen

A CCC Team magyar kerekese Valter Attila egészen elképesztő teljesítményt nyújtva az előkelő tizedik helyen zárta a 104. Gran Piemonte 1.Pro egynaposát, ezzel 35 UCI világranglista pontot gyűjtött.

Santo Stefano Belbo és Barolo között 187 kilométer várta a mezőnyt az olasz Piemont tartomány legszebb borvidékén. A ProSeries-sorozat részét képező egynaposon a CCC Team az Alessandro De Marchi, Simon Geschke, Kamil Malecki, Joey Rosskopf, Valter Attila és Georg Zimmermann összeállítású hatossal állt rajthoz.

A nap szökésében Rosskopf is benne volt, így a lengyel csapat kerekesei nyugodtan tempózhattak a főmezőnyben. Az elmenés megfogását követően az utolsó huszonöt kilométerre fordulva kezdődött az igazi tűzijáték, a Team Jumbo-Visma és a Trek-Segfredo sorai pillanatok alatt szétszedték a mezőnyt. A rendesen megfogyatkozó első csoportban a CCC Team három kerekessel maradt talpon, miután Alessandro De Marchi, Simon Geschke és Valter Attila is kiválóan tartotta a tempót.

Hat kilométerre a céltól az utolsó előtti meredeken George Bennett (Team Jumbo-Visma) indított, a hatfős üldözősorban ellenben még mindig ott volt a fantasztikusan versenyző Valter Attila, akinek még arra is maradt egy kis ereje, hogy az utolsó kilométereken beálljon dolgozni csapattársának. Végül egy kisebb sor utolérte ezt a csoportot, de a magyar versenyző így is a tizedik helyen zárta az olasz egynapost, amelyet Bennett nyert meg.

„A Lengyel Körversenyt és egy hosszú utazást követően nagyon fáradtan álltam rajthoz – nyilatkozta Attila a versenyt követően. – A lábaim ellenben tökéletesen forogtak, bár a fejemnek szüksége volt egy kis időre, hogy felvegye a verseny ritmusát. Kilométerről kilométerre éreztem magam egyre jobban, s amikor megérkeztünk az utolsó körbe, készen álltam. Az egész napos hőség után eleredt az eső, de szerencsére nem történt bukás. Próbáltam segíteni Alessandrót, majd miután felért ránk a következő csoport, egy kicsit megpihentem. Az utolsó kilométeren igyekeztem mindent kiadni magamból, így jött össze ez a tizedik hely.”

Valter Attila legközelebb augusztus 15-én, egy Monumentumon, a Lombard Körversenyen áll rajthoz.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS