A Milan bejelentkezett a holland válogatott támadóért

A Milan megtette első ajánlatát a Club Brugge holland válogatott támadójáért.

Nicoló Schira, a La Gazzetta dello Sport nemrég arról számolt be, hogy Leonardo, a Milan technikai igazgatója kapcsolatba lépett a belga bajnokságban szereplő Brugge vezetőségével, a kiszemelt nem más, mint Arnaut Groeneveld.

A Calciomercato.com átigazolásokkal foglalkozó portál szerint a Milan megtette első ajánlatát a 21 éves játékosért. A piros-feketék a szezon végéig kölcsönvennék Groeneveldet egy 10 millió eurós vásárlási lehetőséggel. A tárgyalások jelenleg lassan haladnak. Fontos megjegyezni, hogy a játékos október vége óta bokasérüléssel bajlódik, amelyből még most sem épült fel.

Groeneveld tavaly nyáron csatlakozott a Brugge együtteséhez a NEC Nijmegentől és eddig 15 tétmeccsen 5 gólnál illetve 4 gólpassznál jár. A 21 éves holland bal oldali támadó októberben bemutatkozott a válogatottban egy Németország elleni Nemzetek Ligája-meccsen, majd három nappal később betalált Belgium ellen.

Állítólag a holland támadót a Milan játékosmegfigyelői stábjának új vezetője, Geoffrey Moncada ajánlotta be Leonardóéknak.

The post A Milan bejelentkezett a holland válogatott támadóért appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS