A Milan 1 ponttal távozott az Udinese otthonából

A Milan vasárnap 1-1-es döntetlent játszott az Udinesével az olasz bajnokság 23. fordulójában.

A piros-feketék néhány nappal a Lazio elleni kupameccset követően Udinébe látogattak, ahol Massimo Oddo együttese volt az ellenfél. A két edző rendkívül jó barátságot ápol egymással, hiszen korábban játékosként azonos célokért harcoltak a Milanban és 2006-ban mindketten tagjai voltak a világbajnokságot nyert olasz válogatottnak.

Az összecsapást az utóbbi időben egyre jobb formába lendülő Milan kezdte jobban és a 9. percben megszerezte a vezetést Suso csodálatos góljával. A hazaiak folyamatos próbálkozásai ellenére az eredmény a félidőben már nem változott. A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, azonban a 68. percben a játékvezető második sárga lappal kiállította Calabriát, így emberhátrányba került a Milan. A 76. percben végül egyenlített az Udinese, miután Lasagna labdája Bonuccin megpattanva Donnarummáról a kapuba jutott.

Az eredmény a lefújásig már nem változott, a Milan egy pontot szerzett az Udinese otthonában.

UDINESE – MILAN 1-1

Időpont: 2018.02.04. 15:00
Helyszín: Dacia Arena, Udine
Játékvezető: Manganiello
Gólszerzők: Donnarumma (76. – öngól) ill. Suso (9.)
Sárga lapok: Larsen, Danilo ill. Calabria
Piros lap: Calabria

>> KEZDŐCSAPATOK:

UDINESE (3-4-2-1): Bizzarri; Nuytinck, Danilo, Zampano; Larsen, Barak, Behrami (Balic 74.), Pezzella (Widmer 65.); Jankto, De Paul (Maxi Lopez 67.); Lasagna.

Cserék: Scuffet, Borsellini, Angella, Fofana, Pontisso, Haldfredsson, Perica.

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Abate, Bonucci, Romagnoli, Calabria; Kessie, Biglia, Bonaventura (Antonelli 71.); Suso, André Silva (Kalinic 72.), Calhanoglu (Borini 79.).

Cserék: A. Donnarumma, Guarnone, Zapata, Musacchio, Bellanova, Montolivo, Mauri, Locatelli, Cutrone.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS