A korábbi tervekkel ellentétben nem távozik a Fradi játékosa

A korábbi tervekkel ellentétben nem távozik, hanem marad a Ferencváros vízilabdacsapatánál Kállay Márk, aki Magyar Kupa-sikerrel búcsúzna az együttestől.

Kállay szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta: távozása esetén lett volna benne hiányérzet, és örül, hogy a zöld-fehér gárdában fejezheti be profi pályafutását “az olimpia évében, egy olyan csapattal, amivel minden trófeát megnyertünk”.

“Ez szépen keretbe foglalja a pályafutásomat” – fogalmazott Kállay, aki korábban a BVSC, a Vasas, a Budapesti Honvéd, a Debrecen, illetve a montenegrói Primorac Kotor és a francia Montpellier együttesében is szerepelt.

Rámutatott, a dolgok ilyetén alakulásához kellett Zalánki Gergő sérülése, amit senki nem tervezett, “de ha már az élet ilyen helyzetet teremtett, a klub ezt így tudta megoldani.”

A 34 éves vízilabdázó kifejtette, elsősorban a Magyar Kupa időszakában, valamint a bajnokság első néhány fordulójára számítanak rá a klubnál.

“Az én célom és a csapaté is a kupagyőzelem a Hajós Alfréd Uszodában, remélhetőleg minél többen kilátogatnak a vízilabda szentélyébe” – hangsúlyozta.

Mint mondta, mivel korábban a külföldre igazolása, illetve a civil életre való átállása is felvetődött, így a búcsúzás számára egy folyamat, az új lehetőségnek köszönhetően pedig több ideje marad értékelni a klubnál töltött időszakot.

Előretekintve elárulta, mivel vegyész-biomérnökként végzett, szakmai megfontolások miatt nemzetközi tapasztalatgyűjtésre készül a későbbiekben Svájcban. Ugyanakkor a vízilabdától sem kíván eltávolodni, mivel van edzői végzettsége.

“Ha ez az ember életének a része, akkor nem lehet kiszállni belőle, végigkíséri az egész életét” – fogalmazott a korábbi válogatott játékos.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS