A hibátlan hétvége

Magyar János mindent megnyert Brno-ban a hétvégén. Ráadásul megjavította saját legjobb köridejét is. 5 tizeddel javította a brnoi rekordját.

Két időmérő és két verseny ráadásul hatalmas előnnyel. Magyar János a hétvégén elérhetetlen volt a kategóriájában versenyző pilóták számára.

„Összességében elégedett vagyok. Sokkal jobb volt, mint a Slovakiaring, hiszen ott technikai problémákkal küszködtünk és nulláztam is, de itt klappolt minden, sikerült az autót beállítani a pályára. Jól érzetem, jó volt az egyensúlya és mindent megnyertem, amit csak lehetett.”

Hiába a két győzelem a bajnokságban végül a második helyen zárta a 2018-as szezont Bartolomiej Mirecki mögött.

„Tavalyhoz hasonlóan idén is adok-kapok volt. Először ő nyert, aztán én és így ment egészen majdnem végig. Majd eg technikai probléma megpecsételte a sorsomat. Így matematikai esélyem volt csak, hogy az utolsó versenyhétvégén visszahozzam a hátrányt és megnyerjem a bajnokságot. Végig autóztam, ő is végig autózott és végül ő nyerte ezt a bajnokságot. Ő egy nagyon jó versenyző és nem sajnálom tőle. Ez nem csalódás. Jövőre jobban fogunk erre készülni, hogy ne történjen ilyen.”

Hungaroring, Red Bull Ring, Slovakiaring végül Brno. Magyar János az FIA CEZ mezőnyével a térség legjobb pályáin versenyezhetett. Nehéz is volt kiválasztani az idei kedvenc helyszínt és futamokat.

„Összességében az első Hungaroringi verseny nagyon jól sikerült. Pont Mireckivel csatáztunk végig. Gyakorlatilag az összes kanyarban oda-vissza előzgettük egymást. Egymás mellett voltunk. Én azt tartom a legjobb versenynek, hiszen nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem meg a legkomolyabb versenyhétvégém volt akkor.”

Magyar János az FIA által is elismert Közép-Európai Zóna Bajnokság második helyén végzett a lengyel Bartolomiej Mirecki mögött. Az őrbottyáni versenyző azonban egyáltalán nem csalódott, hiszen nagyon komoly és előzésekkel tarkított szezon áll a háta mögött. Ráadásul az évnek még nincs is vége, hiszen a magyar bajnokság számára maradt még egy versenyhétvége október első hétvégéjén a Hungaroringen, ahol 3 futammal zárják a pilóták a szezont. A címvédő Magyar János vezeti a pontversenyt. Előnye 12 pont.