A BringaSport az év honlapja

Az Év Honlapja 2018 díjjal tüntette ki a BringaSport weboldalát a legrangosabb hazai marketing szervezetek – a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat -, által szervezett versenyben a szakmai zsűri. A honlap és az elnyert díj Pintér Ádám infokommunikációs vezető elmúlt egy éves fejlesztői munkáját dicséri, a szakmai tartalomért Kádár Kristóf megbízott sajtófőnök felelős. A díjat Princzinger Péter, az MKSZ elnöke vette át a november 14-i díjkiosztó gálán.

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöksége bő egy évvel ezelőtt döntött az MKSZ marketing-kommunikációs tevékenységének megújításáról, hatékonyabbá tételéről. Az Év Honlapja 2018 elismerés megszerzése reményeink szerint azt mutatja, hogy a Szövetség jó úton jár a kommunikációs fejlesztésekben, melyeket a jövőben is folytatni kíván.

A Magyar Kerékpáros Szövetség több mint 100 éves múltra visszatekintő, 1894-ben alapított, 12 szakágat tömörítő sportszervezet, a kerékpározás pedig kiemelt sportágként szerepel a magyar sportéletben, így nem csak szakmai, de kommunikációs tevékenységének is egyaránt tükröznie kell a szervezet kiemelt státuszát. Az elmúlt időszakban teljesen újjáépítettük honlapunkat, illetve kommunikációs tevékenységünket, hogy a kerékpársport iránt tapasztalható egyre növekvő érdeklődést a lehető legmodernebb és leghasznosabb funkciókat tömörítő webes szolgáltatással tudjuk kielégíteni. Szakági sportszövetség oldalaként egyrészt meg kell felelni a kötelező előírásoknak (licenc kiadás, versenynaptár, versenybejelentés, stb.), másrészt ki kell szolgálni a magyar kerékpározás iránt érdeklődők információ éhségét. A honlap összetett környezetben, dinamikusan igyekszik megfelelni az elvárásoknak folyamatos fejlesztés mellett.





17. alkalommal került megrendezésre az online marketing-kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 200 nevezés érkezett.

Az ünnepélyes díjátadóra november 14-én a Magyar Marketing Szövetség konferenciája, a Marketing Summit Hungary első estéjén került sor a Park Inn by Radisson Hotelben. Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke és Varga István László, a pályázat alapítója, ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

“Jelentős változások zajlanak a digitális marketingben. Manapság számos olyan dolgot megvalósíthatunk, amely eddig nem is létezett. Akár egyetlen gombnyomással a rendelkezésünkre áll a legújabb technológia, hogy egy forradalmi üzleti modellt alkothassunk! Az életünk minden területére hatással van a digitalizáció, miért kímélné épp a marketinget? Azok, akik most az innováció élére állnak, hosszútávú versenyelőnyt szerezhetnek.” – mondta Varga István, a pályázat alapítója.

A pályázat idén nemzetközi szintre emelkedett, ezért már nemcsak a magyar nyelvű pályaműveket, de magyar fejlesztők angol nyelvű munkáit is vártuk a versenybe, amelyekből a legjobbak továbbjuthatnak a nemzetközi World Summit Award 2019. évi versenyébe.

A legtöbb nevezést az e-kereskedelem (22), a B2B (19) és a Szolgáltatás (19) kategória tudhatja magáénak. Számos nagyszerű pályamunka érkezett melyből 57 díjazottat választott ki a szakmai zsűri és egy ifjúsági nyertes is született.

Az estről díjjal térhetett haza többek között az Answear.hu, a Nosalty alkalmazás, a Lidl weboldala, a MOL Limo honlap, de elismerést kapott a Semmelweis Egyetem és a BringaSport, a Magyar Kerékpáros Szövetség honlapja, valamint a Sága és a Praktiker webshopja is.

2018 Abszolút Év Honlapja győztese Miskolc Megyei Jogú Városának honlapja (MGL Creative Kft.) lett. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig ismét, immáron ötödik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak!

Gratulálunk a nyerteseknek!

A pályázat szervezői köszönik a Nevezők és a Szakmai Zsűri elhivatottságát és jövőre újra várják a következő évek feltörekvő csillagait.

Az Év Honlapja Team

Forrás: www.bringasport.hu – RSS