Kettős kőbányai siker a 24 óráson

image Fantasztikus sikerrel zárta a Merida Kőbánya TC az első, Hungaroringen megszervezett 24 órás országúti kerékpárversenyt. Mind a nőknél, mind a férfiaknál KTC-s sikernek örülhettünk: Káldy Attila 118 körrel, Tóth Éva pedig 99 körrel győzött.

 Bár hazai mountain bike sportágban már több mint 10 éve nagy sikerrel szerveznek 24 órás versenyeket, országúton mindezidáig várni kellett erre. Idén azonban rögtön két 24 órás futam is szerepel a naptárban: az elsőt a Hungaroringen szervezték augusztus első hétvégéjén, a másodikra pedig néhány hét múlva a kiskunlacházi repülőtéren kerül sor.

A Tour de Ring 24h versenyre négy vagy hatfős csapatokban is lehetett nevezni, de egy ilyen őrült futam igazi hősei természetesen azok, akik egyedül teljesítik a 24 órát. A Merida Kőbánya TC erre a versenyre két főt nevezett – és mindketten győztesként hagyták el vasárnap délután a felforrósodott autóversenypályát.

 Szombaton délután 14 órakor indult útjára a mezőny: együtt rajtoltak a váltók és az egyéni versenyzők. Aki még nem járt kerékpárral a Hungaroringen, az nem tudja: ez egy igen-igen kemény pálya: a célegyenes kivételével szinte egyetlen méter vízszintes szakasza sincs, kemény emelkedőket és gyors lejtőket kell legyőzni körről körre a versenyzőknek. Ezen a hétvégén a sportolók dolgát nehezítette a nagy meleg – olyan meleg, amire szavakat is nehéz találni, hiszen az országban számos helyen mért hőségrekord az autóversenypálya aszfaltján még jobban érződött. Mivel az aszfaltcsíkon árnyékos szakasz nincs, így a versenyzők a rövid pihenőikben a Forma1-es futamok depóiban próbáltak feltöltődni – itt a segítők hűtött sportitalokkal, jéggel és masszázzsal várták a versenyzőket, akik pár perc múlva ismét a pályán voltak. Komolyabb pihenésre persze nem lehet gondolni, hiszen az ellenfelek ekkor tudnak akár nagyobb előnyre szert tenni. A KTC-s csapatból Tóth Éva még az éjszaka is csak kétszer állt meg egyórás pihenőre. A már több, nemzetközi 24 órás versenyen, sőt a Race Across Amerikán edződött Káldy Attila pedig még ennél is rövidebbeket pihent.

 Még szombat délután, a rajtot követő órákban úgy tűnt, hogy Káldy Attilától akár a dobogó is messze kerülhet. Főleg az X2S Haibike Team versenyzője, Herbák Gergő vágott neki igen nagy iramban a versenynek. De aztán, ahogy a végén Attila fogalmazott „nem tisztelte eléggé az időjárást, és a távot”, így vasárnap reggelre már egyértelműen látszott, hogy egy 24 órás versenyen mit is ér rutin. A forró nappal és a sötét éjszaka után Káldy Attila komoly előnyre tett szert és az utolsó órákban már akár ki is engedhetett, mert ekkor már lehetetlen lett volna tőle elvenni a győzelmet. Káldy Attila összesen 118 kört tejesített a 24 óra alatt a Hungaroring közel 4,5 km hosszú pályáján, míg a második helyezett Herbák Gergő 97, a harmadik Benkó József pedig 91 körig jutott.

 A női verseny kevesebb izgalmat hozott, mivel Tóth Éva már szombat délután tisztes távolságba került ellenfelétől, Matolcsi Zitától (X2S Haibike Team). Éva az éjszaka során új ellenfelet keresett és talált magának: megcélozta, hogy az abszolút versenyben, vagyis a férfiak között is megpróbál felállni a képzeletbeli dobogóra. Ez végül olyannyira jól sikerült, hogy a vasárnapi, 14 órás befutón 99 körével megelőzte a férfiak másodok helyezettjét is. Éva teljesítménye és sikere mögött különleges akaraterő rejlik – családja, két kisfiú nevelése és a sokszor éjszakákat is kívánó kórházi munkája mellett 33 évesen határozta el, hogy kerékpározni fog – valószínűleg akkor még nem remélte, hogy eddig el tud jutni. Idén májusban az Intersport Tour de Tisza-tó versenyen egy bukás következtében kulcs-csonttörést is szenvedett, de amint ez a mostani eredmény is mutatja, hamar felgyógyult a sérüléséből.

 Bár ez a verseny az egyéni küzdelemről szól, nem lehet szó nélkül elmenni a segítők szerepe mellett. Ahogy a többi résztvevőt is, így Évát és Attilát is éjjel-nappal családtagok és barátok segítették, akik a rövid pihenők során próbáltak lelket (és folyadékot) önteni a versenyzőkbe. Köszönet nekik érte!

 A mostani siker eredményeként a következő 24 órásversenyen már esélyesként áll rajthoz mindkét kőbányai versenyző. Bár a kiskunlacházi repülőtéren kijelölt, teljesen sík pályára más taktikával készülnek a sportolók, de ott is hasonló siker elérése lehet a cél Éva és Attila számára is.

  Teljes eredménylista itt:

http://balaton-team.com/index.php/eredmenylista.html

Forrás: Eisenkrammer Károly – Kőbányai Torna Club