88 sportolónk vág neki a nyári EYOF-nak

88 sportolónk vág neki a nyári EYOF-nak
Kormány Sport

Vasárnap rajtol Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban az idei nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). A hétnapos tornán összesen 3600 csapatkísérő és sportoló vesz majd részt, akik 135 aranyéremért szállhatnak harcba. A versenyek lebonyolításában 2500 önkéntes fog segédkezni.

Az EYOF rövidítés az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (European Youth Olympic Festival) takarja. A tornát az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) égisze alatt 2 évente rendezik, résztvevői pedig az 50 európai tagállam 14 és 18 év közötti sportolóiból kerülnek ki. A versenynek téli és nyári változata is van, melyeket 1993 óta azonos években bonyolítanak le. Az első EYOF-ot 1991-ben tartották Brüsszelben, az első téli fesztivált pedig 1993-ban, az olaszországi Aostában. Az idei a 29. a sorban, a nyáriak közül pedig a 15. A játékokat egyébként 1999 óta hívják EYOF-nak, addig az EYOD (Európai Ifjúsági Olimpiai Napok) elnevezésre hallgatott.

A verseny fontos ugródeszka a fiatal sportolók számára. A korábbi EYOF-győztesek között összesen 17 későbbi olimpiai bajnokot találunk, köztük olyan legendákkal, mint a holland Pieter van der Hoogenband, a román Sandra Izbasa, vagy az orosz Jelena Zamolodcsikova. Az érmesek névsora pedig talán még veretesebb: az EYOF-on hallatott először magáról a kétszeres olimpiai- és négyszeres világbajnok kerékpáros Fabian Cancellara, a korosztálya legjobb női teniszezőjének tartott Justine Henin, az északi összetettben ötszörös világbajnok Jason Lamy-Chappuis, vagy a két sífutó legenda, Marit Björgen és Dario Cologna. És ha már eredményesség: mind a nyári, mind a téli EYOF-ok történetében az oroszok vezetik az örökranglistát: előbbieknél mindössze kétszer, utóbbiaknál háromszor fordult elő, hogy nem ők zártak az éremtábla élén.

A versenynek nem csak résztvevői, hanem rendezői szempontból is van magyar vonatkozása: a legutóbbi, 2017-es nyári EYOF-ot hazánkban, Győrben rendezték.

Az idei torna házigazdája Azerbajdzsán fővárosa, Baku lesz. A több mint 2 millió fős metropolisz a világ legalacsonyabb fekvésű fővárosa (28 méterrel a tengerszint alatt található), emellett pedig éppúgy ismeretes modern felhőkarcolóiról, mint óvárosáról, amely az UNESCO világörökségének része. Baku – vagy azeri átirata szerint Baki – a Szovjetunió szétesését követően drasztikus fejlődésnek indult, mára pedig a Kaukázus régiójának gazdasági és kulturális központjává vált.

Az idei nyári EYOF programját 10 sportág alkotja. Ezek közül 9 az évek alatt állandó szereplővé vált (atlétika, judo, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, röplabda, szertorna, tenisz, úszás), a tizediket 2017 óta a rendezők választják ki. Győrben ez a kajak-kenu volt, Bakuban viszont Azerbajdzsán nemzeti sportjára, a birkózásra esett a választás, melynek ez lesz a debütálása az ifjúsági tornán. A sportágak mindegyike szerepel a 2020-as, illetve a 2024-es olimpia programjában is.

Az ifjúsági fesztivál megmérettetéseit július 20. és 28. között rendezik. Érdekesség, hogy már vasárnap, a helyi idő szerint este 20 órai (magyar idő szerint 18 óra) megnyitó előtt is osztanak érmeket. És ha már megnyitó: a belépő 10-15 manatba (kb. 1500-2000 Ft) kerül majd, a záróünnepség kicsit olcsóbb lesz (5-10 manat). A versenyek látogatása ugyanakkor díjtalan lesz, ami fokozhatja a fesztivál iránti érdeklődést.

A hétnapos tornán összesen 3600 csapatkísérő és sportoló vesz majd részt, akik 135 aranyéremért szállhatnak harcba. A versenyek lebonyolításában 2500 önkéntes fog segédkezni.

Az ifjúsági olimpiai fesztiválokon Magyarország kifejezetten eredményesnek számít: a nyári versenyeken eddig 222 érmet nyertünk, köztük 75 aranyat. Az összes nemesfémet figyelembe véve két évvel ezelőtt, hazai pályán voltunk a legsikeresebbek: Győrben 41 medált gyűjtöttek sportolóink (13 arany, 14 ezüst, 14 bronz), amivel a 3. helyen zártunk az éremtáblázaton. Csak az aranyérmek tekintetében ennél 2003-ban még jobban szerepeltünk: ekkor 14 elsőséggel zártunk Párizsban. Sportágakat vizsgálva úszóink tettek ki magukért a leginkább: 115 dobogós helyükkel (köztük 40 elsőséggel) érmeink több mint felét ők szerezték. Emellett atlétikában (43 top 3-as helyezés) és judóban (36) vagyunk a legeredményesebbek. A 9 állandó sportág között egyébként mindössze 2 olyat találunk, amelyben még nem szereztünk érmet (röplabda és kerékpár).

Ami pedig az idei évet illeti: a magyar csapat 88 sportolóval képviselteti magát Bakuban. Egyedül röplabdában nem leszünk érdekeltek, ellenben úszásban és atlétikában 16-16 honfitársunkért is szoríthatunk. Az Azerbajdzsánba utazó fiatalok közül korban és méretben is az úszó Veres Laura a legkisebb: 155 cm magas,  14. születésnapját pedig csak az EYOF után ünnepli. Testmagasság tekintetében egyébként a skála másik végét is az úszók adják: legnagyobb sportolónk, Mészáros Dániel 192 centijével csaknem 40 centivel magasabb Lauránál.

Eredményesség tekintetében bár utánpótláskorú sportolókról beszélünk, egyes nevek már ismerősen csenghetnek akár a győri EYOF-ról, akár a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáról. Giczi Eszter (atlétika) már második olimpiai fesztiváljára készülhet, míg Farkas Bence (atlétika), Szenttamási Róza (birkózás), Balázs Krisztián (torna) a tavalyi YOG-on tett szert némi nemzetközi rutinra. Közülük Krisztián teljesítménye talán a legemlékezetesebb: ő 3 érmet is szerzett az argentin fővárosban. Legtapasztaltabb versenyzőnknek – ha ebben a mezőnyben lehet ilyet mondani – Illovszky Dominik (atlétika) számít: ő mindkét multisport-eseményen részt vett.

Az utánpótlás-versenyek értékelésénél mindig fontos szempont, hogy az adott verseny fiataljai közül a legsikeresebbek meddig jutnak el később, a legnagyobbak között. A magyarok közül olyan versenyzők számára biztosított ugródeszkát az EYOF, mint Márton Anita, Karakas Hedvig, Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, vagy a Verrasztó-testvérek. És akkor még a nyíltvízi olimpiai bajnok Risztov Éváról nem is beszéltünk, aki 5 arany- és egy ezüstérmével a magyarok legsikeresebb versenyzője az EYOF-ok történetében. A példaképek adottak, innentől már a „ragyogásra kész” fiatalokon a sor…

Forrás, fotó: MOB, eurolympic.org, eyof.org, eyofbaku2019.com