Zsálya: „Aki örökkön kíván élni, májusi zsályát kell annak enni”

Zsalya.jpgA X. század körül arab orvosok úgy vélték, a zsálya segítségével az emberi élet a hallhatatlanságig meghosszabbítható. A hiedelem a keresztes hadjáratok után Európában is megjelent, melyet egy angol közmondás is mutat: „Aki örökkön kíván élni, májusi zsályát kell annak enni.”

A Földközi-tenger vidékéről származik, jellemző illatú, kesernyésen aromás ízű növény. Már a középkorban is kedvelt fűszer- és gyógynövény volt. A levelek erős aromája a szárítás során fokozódik.
Rekedtség és a torokgyulladások különböző vállfajainak gyógyítására kitűnő háziszer az orvosi vagy kerti zsálya. A gyógynövény elsősorban illóolajai révén fejti ki gyulladásgátló, baktériumölő és fertőtlenítő hatását.

Teakészítéshez szórjunk csészénként 1-2 kávéskanál szárított zsályalevelet forró vízbe, majd hagyjuk 10 percig állni. Ha lehűlt kissé, szűrjük le, és egy csészényi meleg teával öblögessük a torkunkat (gargalizálás). Mivel helyi hatású, a toroköblögetést egy-két óránként meg kell ismételni ahhoz, hogy eredményes legyen a kezelés. Gennyes mandulák esetén félóránként gargalizáljunk.

A meghűléses ill. fertőzéses eredetű megbetegedések a légzőrendszer különböző részein tünetcsoportok formájában jelennek meg, így hatékonyabb a meghűlés elleni gyógynövényeket kombinálnálni.  Köhögés elleni teakeverékhez, amely még asztma esetén is jó hatású: egyenlő arányban vegyünk orvosi zsálya levelét, ökörfarkkóró-virágot és lándzsás útifüvet. Egy-két teáskanálnyit forrázzunk le egy csésze vízzel, hagyjuk állni 5 percig, majd szűrjük le a teát, ízesítsük mézzel, és lassan kortyolgatva fogyasszuk.

A zsálya segíti az emésztést, fűszerként különböző zsíros ételeket ízesíthetünk vele. Jól illik a csirkéhez ,kacsához, libához, pulykához, vadhúsokhoz, hústöltelékekbe, májhoz, főtt és sült halakhoz, pástétomokhoz, ugyanakkor lágy sajtok és főtt tészták ízesítésére is kiválóan alkalmas. Erős íze van, ezért bánjunk vele óvatosan.

Zsályás csirkemell sonkával
Hozzávalók 4 személyre:
4 egyenként 150 g-os filézett csirkemell, só, bors, néhány zsályalevél, 4 szelet (80 g) sonka,1 ek. olaj, 250 g rucola saláta, 1 nagy fej hagyma, 6 ek. leves, 1 ek. balzsamecet, 10 g pineamag, 40 g parmezán sajt
Elkészítés:
A csirkehúst leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet, sózzuk és borsozzuk. A zsályát leöblítjük, szárazra töröljük. A húst betakarjuk a zsályával, majd belecsavarjuk a sonkát. Hústűvel megtűzzük, és forró olajon körülbelül 10 percig sütjük. A rucolát kiválogatjuk, megmossuk, lecsepegtetjük és lecsípjük a szárát. A megtisztított és karikára vágott hagymát elkeverjük a rucolával. A levest elvegyítjük az ecettel, sóval, borssal ízesítjük, és a salátára öntjük. Lazán összeforgatjuk, majd megszórjuk a világosra pirított és kihűlt pineamaggal. A parmezánt a tetejére reszeljük. A csirkehúst a salátával együtt tányérokra osztjuk.

Forrás: www.vitaltippek.hu

XLsport.hu