Zaklatási ügyek – Korábbi világcsúcstartó úszó vádolja edzőjét

KukorsAriana

Az amerikai tornaszövetséget alapjaiban megrengető zaklatási botrány után az úszósportot is elérte egy hasonló ügy, miután Ariana Kukors korábbi világcsúcstartó bejelentette, hogy egykori edzője, Sean Hutchison 13 éves kora óta zaklatta őt.KukorsAriana

Fotó: Swimswam

A 2009-ben Rómában világbajnok – a fináléban világcsúccsal a harmadik Hosszú Katinkát is legyőző – Kukors elmondta, a tornászok ügyét követően döntött úgy, ő is előáll a történetével. A 28 éves volt úszó 2013-ban hagyott fel a versenysporttal.

A nyomozóhatóságok már átvizsgálták a 46 éves Hutchison otthonát és adathordozókat foglaltak le, amelyen sajtóhírek szerint Kukorsról is tartott meztelen fotókat.

Hutchisonnak 2010-ben kellett lemondania a válogatottban betöltött szerepéről, akkori sajtóhírek szerint azért, mert megsértette a szövetség etikai kódexét, és szexuális viszonyt folytatott az egyik sportolóval, méghozzá Kukorsszal. Ezt akkor az edzőn kívül még a versenyző is tagadta.

Az amerikai tornaszövetségnek nemrég az összes igazgatója lemondott a zaklatási botrány miatt. Lawrence G. Nassar, az amerikai tornászválogatott korábbi orvosa két héttel ezelőtt gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, mivel 1998 és 2015 között – a legfrissebb adatok szerint – 265 tinédzsert, illetve fiatal nőt, köztük olimpiai érmeseket molesztált. Az áldozatok közül sokan a tornaszövetség felelősségét is felvetették az ügyben, miután szerintük a szervezet nem tett meg minden tőle telhetőt a panaszok kivizsgálására, illetve a visszaélések megakadályozására.

(MTI)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS