Xabi Alonso szerint a spanyolok a legjobbak

A korábbi világ- és Európa bajnok Xabi Alonso a FIFA honlapján latolgatta a világbajnokság esélyeit.

Németország megvédheti világbajnoki címét – mondta a tavaly visszavonult csillag. – Az mindenképpen meglepne, ha Löw csapata nem jutna be az elődöntőbe. A 2014-es vébén aranyérmet szerzett klasszisok mellett sikerre éhes fiatalok alkotják a keretet.

Alonso, aki a Liverpoolban, a Real Madridban és a Bayern Münchenben is játszott, Brazíliának, Argentínának és Franciaországnak is komoly esélyt ad a világbajnoki cím megszerzésére..

A spanyol ikon, aki most az edzői pályára készül, természetesen kitért hazája válogatottjára is. – Sokan talán meglepőnek tartják, de elfogultság nélkül mondhatom, hogy pillanatnyilag a mienk a legerősebb válogatott. Szövetségi kapitányunk, Julen Lopetegui kitűnően végzi munkáját. A spanyol futball hagyományos értékére helyezi a hangsúlyt, azaz számára. a játékintelligencia a legfontosabb. Játékosaink nagyszerűen olvassák a játékot, technikailag pedig tökéletesek. Abban bízom, hogy 2010 után ismét Spanyolország lesz a világbajnok.

T.G. Fotó: sportbild.de