WRC: Ogier vezet, Paddon tapad, új világrekord született

Rali

2016. február 13. szombat, 15:40

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Sebastien Ogier karnyújtásnyira van idei második győzelmétől, de Hayden Paddon továbbra is nyomás alatt tartja a világbajnokot – a Colin’s Cresten új világrekord született.

A Svéd Rali második versenynapja sem sikerült kevésbé izgalmasra, mint az első: a nyitó szakaszon folytatódott a tegnap már óriási hátrányt összeszedő Jari-Matti Latvala pechszériája, a VW finn pilótája rögtön defektet kapott. A címvédő Ogier az egész nap folyamán küzdött a takarító szereppel és bár saját bevallása szerint rengeteg kockázatot vállalt, nem tudott nagy előnyt kiépíteni – sőt, egy alkalommal kis híján a fák között végezte. Kedvező rajtpozícióját kihasználva a Hyundai meglepetésembere, Hayden Paddon folytatta remeklését, megbízható és érett versenyzéssel csökkentette első napi hátrányát Ogier-hez képest.

Ogier-day2-dppi

Az említett Latvala ugyan a nap további részében jó tempót diktált és három szakaszt is megnyert, de így is körülbelül 17 perc a hátránya, míg a harmadik VW-vel Mikkelsen kénytelen volt lejjebb engedni igényeiből, ugyanis rögtön a mai első szakaszon hibázott. Jól szerepelnek viszont a Fordok, ugyan Eric Camilli összetörte az autót, Mads Ostberg nagyon higgadtan tartja harmadik helyét, míg Ott Tanak jelenleg ötödik – ő a körülményekre panaszkodott, úgy véli, hogy a tegnapi kondíciókkal a dobogóért küzdhetne. A Hyundai versenye eddig felemás, az említett Paddon mellett Sordo jelenleg hatodik, de eltalált egy követ, ami miatt kapott egy percet, ráadásul a szerelés miatt késett és húsz másodperc büntetést is rásóztak – Thierry Neuville a tegnapi technikai hiba után igyekszik zárkózni, de a pontszerzésre így sincs már esélye.

A nap egyik szenzációját a norvég Eyvind Brynildsen okozta egy R5-ös Ford Fiestával, hiszen a Vargasen nevű szakasz híres Colin’s Crest ugratóján új rekordot jelentő 45 métert repült – ezzel egy méterrel előzte meg egyébként Thierry Neuville-t. 

A verseny harmadik, egyben utolsó napján eredetileg négy szakaszt rendeztek volna, de ebből hármat töröltek, így egyetlen 16 km-es gyorsasági vár csupán a mezőnyre – igaz, az a Power Stage, amiért plusz pontok is járnak.

A Svéd Rali állása a 2. nap után:

1.

Sebastien Ogier

Volkswagen

1:52:04.7

2.

Hayden Paddon

Hyundai

+17.1

3.

Mads Ostberg

Ford

+42.3

4.

 Andreas Mikkelsen

Volkswagen

+1:07.4

5.

Ott Tanak

Ford

+1:31.6

6.

Dani Sordo

Hyundai

+1:56.3

7.

Henning Solberg

Ford

+2:17.2

8.

Craig Breen

Citroen

+2:20.8

9.

Elfyn Evans

Ford

+4:44.7

10.

Pontus Tidemand

Skoda

+5:12.6

Forrás: www.formula.hu – RSS