Vizes vb – Risztov Éva olimpiai kvótát szerzett

Risztov Éva kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra a nyíltvízi úszók olimpiai távján, 10 kilométeren a kazanyi vizes világbajnokság keddi napján, miután a még éppen indulási jogot jelentő tizedik helyen végzett. A másik magyar, Olasz Anna 11.-ként érkezett célba, így lemaradt a jövő évi brazíliai olimpiáról.Épül az új sílift Kaprunban risztov_eva_xlsport_mti

A londoni olimpiai aranyérmes Risztov kezdettől az élbolyban haladt a Kazanka folyó 21 fokos vizében megrendezett viadalon, ahol a távot négy, egyenként két és fél kilométeres körben tette meg az 57 induló alkotta mezőny. Risztov öt kilométernél másodikként, Olasz hetedikként érte el a féltávot jelző bólyát. A hajrára is mindketten az élboly tagjaként fordultak rá, Risztov végül a még éppen riói részvételt érő tizedik helyet szerezte meg, éppen a 25 kilométeren tavaly Eb-ezüstérmes Olasz előtt, aki így nem állhat rajthoz a jövő nyári játékokon.
„Nagyon jó verseny volt, mindig az olimpia előtti évben a legnehezebb a világbajnokság” – nyilatkozta Risztov a könnyeivel küszködve az M4 Sportnak. Hozzátette, hogy ő kvótáért jött, és nagyon örül, hogy sikerült.
„Úgy gondolom, nagyon nagy dolog olimpiai bajnokként újra kijutni. Én az álmomat 2012-ben beváltottam, és ha valaki akkor megkérdezi, hogy ott leszek-e Rióban, azt mondtam volna, hogy nem” – jelentette ki.
„Azt az egyet kértem, hogy csak ne tizenegyedik legyek – összegzett szomorúan a balszerencsés Olasz Anna. – Másodjára maradok le így az olimpiáról, úgy néz ki, ez nem az én műfajom – mondta, majd így folytatta: – Nem úsztunk erős tempót, az utolsó körben mindenki elindult, jó erőben voltam, sok embert meg is tudtam előzni, de történtek olyan dolgok, melyekről nem szeretnék nyilatkozni…”
A 10 kilométer világbajnoki címe a francia Aurelie Mulleré lett, aki az utolsó három kilométert gyakorlatilag végigsprintelve diadalmaskodott a holland Sharon van Rouwendahl és a brazil Ana Marcela Cunha előtt.
Eredmények, nyíltvízi úszás, 10 km, nők, világbajnok:
—————————————————–
Aurelie Muller     (Franciaország) 1:58:04.3 ó
2. Sharon van Rouwendahl (Hollandia) 1:58:06.7
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:58:26.5
…10. RISZTOV ÉVA 1:58:36.4
11. OLASZ ANNA 1:58:40.0