Vizes vb – Gyárfás Tamás: megtisztelő és előnyös a FINA-kongresszus döntése

Megtisztelőnek, egyszersmind magyar szempontból különösen előnyösnek nevezte Gyárfás Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke, hogy immár hivatalosan is tagja lett a szervezet legszűkebb döntéshozó testületének, a FINA Executive-nak.gyarfastamas_szalmaspeter_vagott_640x480

A magyar sportdiplomata azután nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy a FINA kongresszusa csütörtökön, az idei vizes vb színhelyén, az oroszországi Kazanyban egyhangú szavazással megerősítette a Büro keddi javaslatát Gyárfás újabb pozícióba emeléséről. A magyar szövetség aznapi beszámolójából kiderült, hogy a FINA vezető testülete, a Büro által hozott döntés azért is fontos, mert a FINA Executive tagjai közül kerül ki később Julio Maglione elnök utódja.
„Túlvagyunk az üléssorozaton, az első kötelezőt teljesítettük – mondta a távirati irodának Gyárfás Tamás. – A megtisztelő pozíció különösen előnyünkre lehet, hiszen a 2017-es magyarországi világbajnokság előtt a FINA legszűkebb vezetésével a lehető legszorosabb kapcsolat most különösen fontos”.
A kazanyi vb-vel kapcsolatos kilátásokat illetően jó jelként értékelte, hogy már felkérték díjátadónak a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres számának eredményhirdetésére. Az olimpiai bajnoki cím védője, Risztov Éva, és a FINA jelenlegi világkupa-sorozatában összetettben második Olasz Anna kedden áll rajthoz.
„A jelek szerint nemcsak mi, magyarok bízunk bennük – tette hozzá Gyárfás Tamás, aki így folytatta: – A magyar sportvezetők amolyan kettős tudattal követik az eseményeket Kazanyban. Mégiscsak az a lényeg, hogy az előttünk álló két hétben miképp állnak helyt legjobbjaink, ugyanakkor minden mozzanatot rögzítünk, mit lehet átemelni a tapasztaltakból 2017-re.”
Megítélése szerint az már most látható, hogy a kazanyiak rendkívül felkészültek az óriási feladatra.
„Azt a következtetést már levonhattuk, hogy csak egységben, maximális összhangban, a hátralévő idő minden másodpercét kihasználva vívhatjuk ki a világ elismerését” – nyilatkozta Gyárfás Tamás az oroszországi vb helyszínéről az MTI-nek.

MTI

Fotó: www.mob.hu