Világkupa: Legyőztük a szerbeket, döntőben a válogatott

zalanki01

Az utolsó negyedben rendeztük le a délszláv csapatot.

zalanki01

A mérkőzést jól kezdtük, hiszen Kovács révén vezettünk, ám erre jött három szerb gól, Subotics duplázott majd a Ferencváros játékosa, Jaksics is betalált, 1-3. A második nyolc percben Mandics révén már három is volt közte, innen jött fel a magyar csapat. Jansik Szilárd kettőt is szórt Bátorival egyetemben, így a nagyszünetben 6-6 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után a negyed derekáig nem született gól, majd Pásztor lőtt egy fej fölét Risticsevicsnek, ezzel ismét vezettünk, 7-6-ra. Majd ezek után jött a válasz Randjelovics révén. A záróakkord előtt egy-egy fórt is értékesítettek a csapatok, majd Mezei révén ismét megszereztük a vezetést, azonban jött Subotics, aki 9-9-re módosította az állást. A negyedik nyolc perc is szorosan alakult, 10-10 után a hajrában ismét mi tudtuk megszerezni a vezetést, Zalánki talált be, sőt másfél perccel a vége előtt ismételt, 12-10. A szerbektől csak egy válasz jött, így 12-11-re győztünk és döntőt játszhatunk.

Világkupa, elődöntő:

Magyarország-Szerbia 12-11 (1-3, 5-3, 3-3, 3-2)
Gólszerzők: Bátori 3, Kovács G. 2, Jansik Sz. 2, Zalánki 2, Pásztor 2, Mezei 1 ill. Subotics 3, V. Rasovics 2, S. Rasovics 2, Mandics 1, Randjelovics 1, Drasovics 1, Jaksics 1

További program és eredmények: 

Az 5-8. helyért:
Egyesült Államok-Japán 11-10 (3-2, 2-3, 4-3, 2-2)
Horvátország-Dél-Afrika 16-3 (5-2, 4-0, 2-1, 5-0)

Elődöntő:
18.30 Ausztrália-Németország

A Világkupa negyeddöntőjében:

Magyarország-Egyesült Államok 10-8 (5-2, 1-1, 3-3, 1-2)
Ausztrália-Horvátország 9-8 (1-1, 4-4, 2-2, 2-1)
Németország-Dél-Afrika 24-5 (7-3, 5-1, 7-0, 5-1)
Japán-Szerbia 7-12 (3-2, 2-6, 1-3, 1-1)

A csoportok végeredménye:
A-csoport:
 1. Németország 4 pont, 2. Magyarország 4, 3. Ausztrália 4, 4. Japán 0
B-csoport: 1. Szerbia 5 pont, 2. Horvátország 5, 3. Egyesült Államok 2, 4. Dél-Afrika 0

A csoport mérkőzéseken:

Szeptember 13., csütörtök

Szerbia-Horvátország 10-10 (2-4, 3-2, 3-3, 2-1)
Dél-Afrika-Egyesült Államok 6-15 (0-5, 2-3, 1-5, 3-2)
Németország-Ausztrália 9-10 (1-2, 3-3, 3-3, 2-2)
Magyarország-Japán 19-14 (8-3, 3-3, 3-4, 5-4)

Szeptember 12., szerda:

Ausztrália-Magyarország 8-9 (2-3, 1-2, 3-4, 2-0)
Szerbia-Egyesült Államok 14-8 (6-3, 3-1, 3-0, 2-4)
Horvátország-Dél-Afrika 25-2 (7-1, 6-1, 5-0, 7-0)
Németország-Japán 14-9 (3-4, 3-1, 3-3, 5-1)

Szeptember 11., kedd:

Szerbia-Dél-Afrika 21-3 (4-1, 5-0, 7-0, 5-2)
Horvátország-Egyesült Államok 15-10 (3-2, 4-2, 3-3, 5-3)
Ausztrália-Japán 14-6 (3-0, 3-0, 5-5, 3-1)
Németország – Magyarország 12-10 (1-2, 3-4, 4-2, 4-2)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS