Vettel: „Végre Ferrarival a németek előtt!”

F1

2016. július 26. kedd, 15:16

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Ferrari

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája alig várja, hogy egy év kihagyás után a soron következő Német Nagydíjon hazai közönsége előtt pályára gurulhasson versenygépével.

Nincs megállás a Formula-1-ben, a Magyar Nagydíjat követően ugyanis rögtön Németországba, Hockenheimbe utazott a mezőny, és a hétvégén már rajthoz is állnak a versenyzők. A nyári szünet előtti utolsó verseny Sebastian Vettel számára  a legfontosabb futamok közé tartozik, hiszen hazai közönsége előtt versenyezhet majd. 

Vettel

„Jó újra egy hazai nagydíjra menni, miután 2015-ben erről le kellett mondanunk” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok. „Úgy érzem, kiváltság az, hogy a Hockenheimringen vezethetünk. A hazai pálya minden versenyző számára különleges, ez nálam és a német társaimnál sincs másképp. Először gurulhatok pályára egy Ferrarival a saját közönségem előtt, ez már megalapozza az örömömet.”

Vettel nemcsak a rajongók miatt várja a németországi fordulót, hanem a pálya vonalvezetése miatt is, ami különleges élményt jelent versenyzői szemmel nézve. „Alsóbb kategóriákból nagyon jól ismerem a pályát, ami a kanyarok remek kombinációját adja” – mondta a német. „Egyszerűnek tűnik, de valójában nagyon technikás. Mindig trükkös megtalálni az egyensúlyt, mert egészen különbözőek a gyors kanyarok. Hockenheim határozottan egy szórakoztató pálya.”

Forrás: www.formula.hu – RSS