Veszélyben a világbajnoki cím

bokszkesztyu.jpg

A Kiskunfélegyházán remekül startoló „RAMI” Box Promotion legközelebbi Pro Box Gálája veszélybe került a szponzor visszalépése miatt.

 November 4-én, Kiskunfélegyházán remek hangulatú bokszgálán szálltak ringbe a „RAMI” Box Promotion legjobbjai. Nem csoda, hogy ezek után a csapat vezetője, Ramocsa Sándor bízott a még sokkal ígéretesebb folytatásban. Sajnos, azonban a sportembereknek most egy nem várt problémával kell szembenéznie. A szponzor, aki eddig biztosította anyagi támogatásáról Szekeres Lászlót és Szabó Ferencet, az utolsó pillanatban, magyarázat nélkül hátat fordított a versenyzőknek.

„Szekeres László és Szabó Ferenc is világbajnoki övért léphetne ringbe december 21-én – mondja Ramocsa Sándor, a „RAMI” Box Promotion tulajdonosa. – A legnagyobb nyugodtsággal és elszántsággal kezdték meg a felkészülést a címmérkőzésre, a kiskunfélegyházi siker után, ám egy nem várt fordulat keresztbe húzhatja a számításainkat. A sportolók szponzora ugyanis „kiszállt”, és utolsó pillanatban új támogatót kell keresnünk a mérkőzésekhez”.

A tét igen nagy, hiszen Szabó ellenfele, Esteban de Jesus Morales és a „RAMI” Box Promotion már hónapokkal ezelőtt megállapodott a világbajnoki mérkőzésről. Ha azonban nem sikerül a szükséges összeget megszerezni, akár Szabó és Szekeres világbajnoki öve is veszélybe kerülhet.

„Abban bízunk, hogy látva a kiskunfélegyházi gála sikerét és öklözőink képességeit, mégis csak feltűnik egy új szponzor, aki hajlandó áldozni egy ilyen remek célért. Szabó Ferinek ez a cím megnyitná az utat a profi bokszvilág elitjébe és Szekeres pályafutásában is fontos állomást jelent a december 21-i gála. Ha december elejéig sikerülne új szponzort találnunk, az nem csak a „RAMI” Box Promotionnek és bokszolóinknak lenne óriási segítség, de úgy gondolom, azoknak a sportbarátoknak is, akik rajonganak az ökölvívásért”.

XLsport – Rami Box Promotion