Verseny és fesztiválhangulat

Fesztiválhangulat uralkodik majd a parton, a vízen azonban késhegyre menõ küzdelem zajlik majd a Fa Magyar Szörf Bajnokság harmadik, balatonfűzfői futamán, amelyet a Beach-fesztivál keretében rendeznek meg június 22 és 24 között.

Újdonság, hogy a sportág hazai történetében elõször bemutatkozik a foiling windsurf, vagyis a szárnyas szörf, amit előszeretettel neveznek a jövő olimpiai osztályának, mivel elképesztően látványos, ahogy a deszka fél méterrel a víz felszíne fölé emelkedik. Ebben az osztályban olyan indulókat is várnak, akik korábban még nem álltak rajthoz szörfversenyen, s most csatlakoznának a versenyzők táborához. Jó hír, hogy a legutóbbi közép-európai kupa viadalon néhány külföldi indulónak annyira megtetszett a Balaton és az itteni szervezés, hogy a hétvégi futamon is jelezték részvételüket.


„Ez lesz a hatodik Beach-fesztivál, amelynek immár hagyományosan két eleme van: egyrészt a nappali sportprogramok, másrészt az esti buli – mondta Marton András, a rendezvény főszervezője, aki maga is aktív szörfös, igaz, ezen a viadalon rendezőként nyilván nem áll rajthoz. – A sportprogramok a szörf és a SUP bajnoki futam, amelyek kiegészülnek olyan színes és szórakoztató elemekkel, mint a SUP tesztelési lehetőség, és a SUP-jóga – persze, ha az időjárás engedi. Az este folyamán két színpadon zajlik majd a buli népszerű hazai előadók, hazai és külföldi DJ-k közreműködésével. Ami pedig a szörfversenyt illeti, nagyon jók a szél-előrejelzések, az elmúlt két versenyhétvégével ellentétben most erős szeles futamok várhatók.”


A Fa Magyar Szörf Bajnokság viadalán kívül szombaton SUP-versenyt is rendeznek – amatőr és profi kategóriában. A kétszáz méteres távon mindenki megmérettetheti magát, a hosszú távok közül pedig a profik 3 kilométert, az amatőrök 1 kilométert teljesítenek. Mindenki saját felszereléssel állhat rajthoz a versenyeken, de a szövetség korlátozott számban azoknak is tud SUP-ot biztosítani, akiknek esetleg nincs.