Veretlenek rangadójával folytatódik az OTP Bank Liga

A címvédő és listavezető Bp. Honvéd a még ugyancsak veretlen Újpestet, a második helyen álló Videoton a még nyeretlen Debrecent fogadja az OTP Bank Liga ötödik fordulójában. Ezúttal azonos napon, szombaton rendezik az összes mérkőzést.

BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC
(Bozsik Stadion, 18.00)
A címvédő listavezetőként várja a mérkőzést, de – noha az első négy fordulóban háromszor is játszott pályaválasztóként – csak az első fordulóban tudott győzni a Bozsik Stadionban, a Diósgyőrrel és a Balmazújvárossal is döntetlent játszott. Előbbi találkozón zárta le hosszú hazai bajnoki győzelmi sorozatát az OTP Bank Ligában. Az Újpest három 2-2-es döntetlennel kezdett, majd legutóbb 1-0-ra megverte a Vasast. Még négy csapat veretlen az idényben, közülük kettő találkozik ezen a mérkőzésen. A felek legutóbbi két, egymás elleni bajnokija 1-1-re végződött.

VASAS FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szusza Ferenc Stadion, 18.00)
A Vasas a Puskás Akadémia ellen megnyerte a legutóbb pályaválasztóként a Szusza Ferenc Stadionban játszott bajnoki mérkőzését, viszont ugyanott a múlt héten kikapott az Újpesttől. A piros-kékek mindössze két „hazai” bajnokijukat nyerték meg 2017-ben. A Mezőkövesd két győzelemmel kezdte a szezont, ám azóta kétszer is vereséget szenvedett, szerzett gól nélkül, hetet kapva. A két csapat közös történetében először a Mezőkövesd volt sikeresebb az egymás elleni mérkőzéseken, de az utóbbi években a Vasas rendszerint fölényesen győzött, kivéve az utolsó mérkőzést. Azon ugyanis a Mezőkövesd 1-1-re végzett a Szusza Ferenc Stadionban.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PAKSI FC
(Groupama Aréna, 18.00)
Thomas Doll együttese döntetlenekkel indította a szezont, majd kiütötte hazai pályán a Mezőkövesdet, aztán újra egy pontot szerzett, méghozzá Debrecenben. Még veretlen. A Paks a legutóbbi fordulóban, a haladás ellen nyert először az idényben, vendégként a legutóbbi öt bajnokijából csak egyen szerzett pontot, igaz, akkor 3-0-ra megverte a Vasast. Csertői Aurél együttese tavaly ősszel meglepte a Ferencvárost a Groupama Arénában (2-1), sőt, a 2016–2017-es idényben hét pontot is szerzett az akkor még címvédő Fradi ellen.

DIÓSGYŐRI VTK–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Debrecen, 18.00)
A diósgyőriek remekül kezdték a szezont, a harmadik forduló után vezették a tabellát, majd Balmazújvárosban kikaptak. Csupán a legutóbb bajnok és ezüstérmes szerzett eddig több pontot náluk, pedig még egyetlen mérkőzésüket sem játszották pályaválasztóként. A DVTK Debrecenben rendezi ősszel a „hazai” mérkőzéseit, ott fogadja a sereghajtó Puskás Akadémiát. Pintér Attila együttese a Ferencváros elleni döntetlennel kezdett, majd – a mezőnyben egyedüliként ebben az idényben – sorozatban háromszor is kikapott. Igaz, rendkívül nehéz sorsolást kapott, eddig az előző idény legjobb négy csapatával mérkőzött.

SWIETELSKY HALADÁS–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Sopron, 18.00)
A Haladás vereséggel kezdett Kispesten, majd legyőzte a Debrecent, aztán kétszer ismét kikapott. A Diósgyőr ellen ráadásul eddigi legsúlyosabb soproni vereségét szenvedte el. Hazai mérlege 2017-ben négy győzelem, egy döntetlen, négy vereség. A Horváth Ferenc által irányított újonc eddig bravúrosan szerepelt idegenben, a legutóbbi bajnokság arany- és ezüstérmese ellen is pontot tudott szerezni. A négy fordulóban csupán egyszer, a Vasas ellen otthon kapott ki. Tavaly, amikor Mészöly Géza együttese rossz hazai szériában volt, éppen Horváth Ferenc akkori csapata, a Diósgyőr ellen nyert 3-1-re. Az a győzelem aztán egy kitünő sorozatot indított el.

VIDEOTON FC–DEBRECENI VSC
(Felcsút, Pancho Aréna, 20.30)
A székesfehérváriak a mostani szezonban még nem nyertek pályaválasztóként bajnoki mérkőzést, ugyanakkor a Puskás Akadémia ellen nyertek a Pancho Arénában. Mi több, az FK Balzan és a Girondins de Bordeaux ellen is győztek, a nemzetközi porondon. Hosszú hetek után ez lesz az első bajnoki mérkőzésük, amely előtt nem játszottak a héten Európa Liga-selejtezőt. A Debrecen két vereséggel kezdte a szezont, azóta kétszer döntetlent játszott, még nyeretlen. A Loki a Videoton vendégeként 2014. októberében tudott legutóbb győzni, a legutóbbi négy meccset, helyszíntől függetlenül a Videoton megnyerte. Meglepő, de igaz: majdnem tíz éve, 2007 novemberében játszott egymással legutóbb döntetlent a két csapat a bajnokságban.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS