Vereség a Samp ellen, idegenben botlott a Milan

A Milan idegenben 2-0-ra kikapott a Sampdoriától a Serie A 6. fordulójában.

Megérdemelten győzött a Sampdoria hazai pályán, végig kézben tartotta a mérkőzést, a Milan kaput eltaláló lövésig is alig-alig jutott. Az első gólra sokat kellett várni, de a 72. percben nem akármilyen körülmények között született meg. A Milan védője, Cristián Zapata saját ötösénél unokatestvéréhez, Duván Zapatához fejelte a labdát – csakhogy ő a Samp játékosa, és ha már ott volt, élt a lehetőséggel, néhány lépésről a hálóba bombázott.

A 92. percben eldöntötte a találkozót a Samp: a csereként beálló Ricky Álvarez (volt Inter-játékos) szinte első labdaérintéséből betalált, a bal oldalról lőtte ki a hosszú alsót, a labda a kapufáról pattant a hálóba. A gólpasszt ezúttal is Zapata adta, de most Duván. (2–0)

A Milan a mostani előtt sorozatban 26 tétmeccsen nem maradt rúgott gól nélkül, legutóbb februárban fordult elő, hogy nem talált be egy mérkőzésen. A nyáron mintegy 200 millió eurót költő milánói együttesnek ez volt zsinórban a második idegenbeli bajnoki veresége.

SAMPDORIA – MILAN 2-0

Időpont: 2017.09.24. 12:30
Helyszín: Stadio Luigi Ferraris, Genova
Játékvezető: Paolo Valeri
Gólszerzők: Zapata (72.), Alvarez (90.)
Sárga lapok: Donnarumma, Bonucci

>> KEZDŐCSAPATOK:

SAMPDORIA (4-3-1-2): Puggioni; Bereszynski, Silvestre, Ferrari, Strinic; Barreto, Torreira (Capezzi 90.), Praet (Alvarez 90.); Ramirez (Verre 84.); Quagliarella, D. Zapata.

Cserék: Tozzo, Andersen, Sala, Caprari, Djuricic, Linetty, Regini, Murru, Kownacki.

MILAN (3-5-1-1): G. Donnarumma; Zapata, Bonucci, Romagnoli; Abate (Borini 82.), Kessié, Biglia, Bonaventura (Çalhanoglu 78.), Rodríguez; Suso (Cutrone 78.), Kalinic.

Cserék: A. Donnarumma, Storari, Musacchio, Paletta, Locatelli, Mauri, André Silva.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS