#VELEDVAGYUNKMARCI

Ezen a borongós vasárnapon egy gyönyörű és különleges helyszínen, a Symbol Budapestben fogott össze a boksztársadalom egy jelentős része egy súlyosan beteg fiúért, Vörös Marciért. Marci kiváló ökölvívó versenyzőnk, válogatott kerettagunk sajnos másodszor néz szembe a leukémiával. Ahogy első alkalommal is, ismét úgy döntöttünk, hogy igyekszünk mindent megtenni Marci gyógyulása érdekében. Ahogy Erdei Zsolt fogalmazott: „Ott akarunk lenni a szorító sarkában és támogatni Őt a küzdelemben!” És ezzel egyben egy gyümölcsöző és reményeink szerint hosszú távú barátság is szövődött kér ország, Szlovákia és hazánk között. Az ökölvívásban legalábbis biztosan. A szlovákiai ökölvívás újonnan megválasztott első embere Tamás „Tomi Kid” Kovács és a „mi” Erdei „Madár” Zsoltunk ma délután kezet ráztak a szorítóban a barátságra és ennek a barátságnak a jegyében zajlottak a mérkőzések is.

Kovács Tamás egyébként hazájában is elkötelezetten támogatja a rákos beteg gyermekek gyógyulását, rendszeresen látogatja őket a korházban, így a felkérésünknek nagyon boldogan tett eleget és a nemzeti válogatott krémjét hozta el hozzánk a barátságos csapattalálkozóra. Szövetségi kapitányunk, ifj. Balzsay Károly úgy döntött, hogy erre a találkozóra inkább azoknak a fiatal versenyzőknek ad lehetőséget, akiknek még nem volt annyi lehetőségük ilyen különleges helyszínen, egy ország élversenyzőivel bunyózni.

„Ez egy nagyon jól sikerült nap volt! Az elsődleges cél nem a jó eredmény volt, hanem hogy Marci érezze, hogy összefogunk érte és támogatjuk őt! Ez maximálisan teljesült, hiszen amikor megtudtuk, hogy szükség van a segítségre, a csapat hetek alatt hozta össze ezt az eseményt. Úgy gondoltam, hogy lehetőséget adunk a másod és harmad vonalban szereplő, tehetséges, fiatal versenyzőinknek is, hogy kipróbálják magukat a szlovák első vonalas válogatottal szemben. A teljesítményükkel nagyon elégedett vagyok, hiszen alaposan feladták a leckét az ellenfélnek. Végig fej-fej mellett bokszoltunk és bár pontozással alul maradtunk, de ez nem számít most. Ami számít, hogy az egész bokszcsalád megmozdult és biztos vagyok benne, hogy ez sokat jelent Marcinak!”

Az este legfontosabb feladata, hogy Marcinak a szeretet mellett anyagi támogatást is gyűjtsünk, szintén nagyon eredményes volt. A szövetség vezetősége, az elnökség és a Szlovákiából érkező vendégek is hozzájárultak a gyógykezeléséhez, valamint a csapatbajnokságon működő bírók is felajánlották a díjukat Marcinak, nem beszélve Önökről, nézőkről. Sőt! Még néhány érkező versenyző is úgy döntött, hogy jegyet vásárol, hogy támogassa a nemes ügyet!

A Szlovák-Magyar csapatbajnoki találkozó eredménye 10-4 lett Szlovákiának, hamarosan letölthető formában feltesszük a pontos eredményeket oldalunkra és egy fotógalériát hivatalos Facebook oldalunkra, valamint az összes mérkőzés visszanézhető lesz YouTube csatornánkon.

Büszkék vagyunk rá, hogy így össze tud fogni ez a nagyszerű sportág és egy emberként álltunk ki Marci mellett. Ma délután igazán érezte mindenki, hogy bokszcsalád vagyunk!

#VeledVagyokMarci

Kendi Hana

Forrás: www.boxing.hu – RSS