Véget ért a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Országos kosárlabda bajnoksága

MSO1.jpgTegnap szerzett jóérzéseinkkel felszerelkezve ma is meglátogattuk a Magyar Speciális Olimpia Szövetség rendezvényét a Honvéd csarnokban.

Valahogy úgy éreztük, ma még többen jöttek el, mint tegnap: vibrált a levegőben, hogy ez a nap fontos lesz a résztvevőknek és a szervezőknek egyaránt.

A 20 csapat 200 résztevője és a vendégek között sok ismerős arcot fedezhettünk fel. Itt volt Boros Csaba a Republic együttesből, Sárközy Anita énekesnő, Keller lászló országgyűlési képviselő, Balsay István országgyűlési képviselő, Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető és Várkonyi Attila, a Juventus rádió műsorvezetője. Rajtuk kívül még megemlítenénk Lengyel Lajos elnök úr nevét, tőle kaptuk a meghívást erre a kitűnő rendezvényre.

Politikusaink és kedvenc médiasztárjaink nem sokat teketóriáztak, hamar átöltöztek egy kis csetepatéhoz. Minden csapatba befért egy-egy híresség, és kezdetét vették a MSO2.jpggálamérkőzések. A nézőközönség hatalmas ovációval fogadta a különleges mérkőzéseket, hangosan bíztatták a pályán lévőket. Anita eközben az asztal mögött a jegyzőkönyvet vezette, így ő is kivette a részét a mai napból.

Sportszerű mérkőzések zajlottak, egyszer sem kellett a mentelmi jogra hivatkozni. A fiatalok kicsit magukénak érezték azokat az embereket, akiket eddig csak a tévéből és az újságokból ismertek. Most egy csapatban játszottak. A hangulat forró volt, a küzdelem kiegyenlített, és bár voltak győztesek és vesztesek, mindenki megkapta az elismerést. A díjakat azok adták át nekik, akikre felnéznek, és mégis azok, akik velük együtt izzadtak a győzelemért.

MSO4.jpgA gála végén vastapssal köszönték meg a résztvevők a tiszteletükre előadott műsort. Befejezésül a csapatok egymás kezét fogva megalkották a Speciális Olimpia kört, a csarnok szélén egymás mellett állva torokszorító volt látni a sok fiatal boldog és elégedett arcát, amint átszellemülten adják át magukat a zene ritmusának a szervezőkkel, a segítőkkel és a vendégekkel együtt. Távozóban egy szelet tortával kedveskedett a Szövetség a megjelenteknek.

„Bizony manapság senki nem csinál semmit ingyen. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség rácáfol erre, mert pontosan azt látjuk, hogy igenis az emberek jó szándékúak, segítőkészek, és mindenki hozzátesz valamit a rendezvényhez. MSO3.jpgÜzenetértéke van annak, hogy a Magyar Speciális Olimpiát 3-4 ezer önkéntes segíti a rendezvényeken”, mondta lapunknak Dr. Jády György igazgató. 

Az xlsport stábja felzárkózik az önkéntes segítők táborába, ezentúl kiemelten tudósít a Magyar Speciális Olimpia Szövetség rendezvényeiről, programjait megjelenteti a programajánló rovatban. 

Reméljük, Önök is csatlakoznak, ha más módon nem tehetik, jelenlétükkel sok erőt adnak ezeknek a nagyszerű és kitartó fiataloknak. 

A Magyar Speciális Olimpia Szövetségről bővebben a http://www.msosz.hu weboldalon olvashatnak.

 Szabó Gabriella / Ezüstszegi József