Váratlan bravúr

Bár egyetlen magyar csapat jutott csupán a nyolc közé a lengyel nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságon, az a Dari Helga, Drabant Anita alkotta serdülőegyüttestől bravúr. És nem biztos, hogy a negyeddöntő lesz a végállomás.

Pusztai Viola Az a magyar csapat jutott a nyolc közé az asztaliteniszezők lengyel nemzetközi utánpótlás-bajnokságán, amelynek a legkisebb esélyt adták a kiemelések elkészítésekor. Pedig még azt sem mondhatjuk, hogy Dari Helga és Drabant Anita könnyű sorsolást kapott volna. No, nem az első kiemelt oroszokkal kerültek össze, de a hetedik kiemelt törökök és a kilencedik román, szingapúri vegyes csapat egyaránt 3-1-es legyőzése mégis csak bravúr.

Dari Helga (képünkön) és Drabant Anita meglepetésre nyolc közé jutott Władysławowóban Forrás: MOATSZ

Dari Helga (képünkön) és Drabant Anita meglepetésre nyolc közé jutott Władysławowóban  •  Forrás: MOATSZ

Drabant Anita ráadásul egyesben meccset sem vesztett, párosban azonban becsúszott a vereség a bolgárok ellen. De minden jó, ha jó a vége: Dari 2-2-es állásnál 3-0-ra hozta a mérkőzést Ivet Ilieva ellen, így a lányok három győzelemmel a csoportjuk élén végeztek.

A nyolc között sincsenek lehetetlen helyzetben, hiszen a német B csapat csupán két hellyel áll előttük a rangsorban, így jó játék esetén akár az érem is összejött. Az egyik legrangosabb nemzetközi viadalon az lenne csak a bravúr!

Uganarra a többi csapatnak már nincs lehetősége. Bár a serdülők versenyében az András Csaba, Juhász Patrik és a Harasztovich Fanni, Nagypál összetételű együttest a nyolc közé várták, egyik sem vette sikerrel a csoportkört, habár a lányok éppen csak lemaradtak a főtábláról, miután csoportjukban a második helyen végeztek: a portugálokat és a fehéroroszokat 3-0-ra legyőzték, a szingapúriak azonban 3-1-re felülmúlták őket.

A fiúk a csoportjukban Romániát 3-0-ra, az amerikai, indiai vegyes csapatot 3-1-re győzték le, de a szingapúriak elleni 3-0-s vereségük azt jelentette, hogy a körbeverések után csupán a harmadik helyen végzett. A Both Olivér, Molnár Dávid összetételű B csapat a németektől, a japánoktól és a fehérorosz, orosz vegyes csapattól is 3-0-ra kapott ki, így a csoportjában a negyedik lett.

Az ifjúságiak viadalán egyetlen magyar csapat indult. A Both Levente, Molnár István, Timafalvi Gergő alkotta együttes hiába verte meg csoportjában 3-1-re az osztrák, cseh vegyes csapatot, a németek A csapatától és az orosz B-től 3-1-re kikaptak, s végül a harmadik helyet szerezték meg.

A csapatverseny szombaton folytatódik, egyúttal a serdülők egyéni versenye is megkezdődik.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS