Vangioni a nyáron visszatérhet a River Plate-hez

Nagy valószínűséggel nevelőegyesületében, a River Plate-ben folytatja a Milan argentin balhátvédje.

Vangioni egy évvel ezelőtt ingyen csatlakozott a piros-feketékhez, azonban nem sikerült beverekednie magát a kezdőcsapatba. Debütálására egészen januárig kellett várni és összesen 15 meccsen lépett pályára a Serie A-ban. Mint ismert, Ricardo Rodriguez érkezésével Vangioni létszámfelettivé vált a csapatban.

Úgy tűnik, hogy Vangioni európai kalandja a végéhez közeledik, ugyanis Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója szerint a Milan előrehaladott tárgyalásokat folytat a River Plate-tel. A 30 éves balhátvéd közel áll ahhoz, hogy visszatérjen korábbi együtteséhez, amelyben 2013 és 2016 között három évig játszott. Di Marzio hozzátette, hogy közel a megegyezés a felek között, de még nem tudni, hogy Vangioni végleg vagy kölcsönbe távozik.

Rodolfo D’Onofrio, a River Plate elnöke nemrég nyilatkozott és elmondta, hogy nem áll szándékában fizetni Vangioni játékjogáért, mivel egy évvel ezelőtt a szerződés lejártával ingyen távozott.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS