Újratervezés zajlik Szegeden

SZeged201801

Sok a kérdőjel a klub körül, de lassan körvonalazódik a jövő. Egy biztos, új trénerrel vág neki a csapat az Ob I/b-nek.SZeged201801Fotó: szve.hu

Háromszoros olimpiai bajnokunk, Molnár Tamással beszélgetett a Szegedma.hu. A klub ügyvezetője a jövővel kapcsolatban elmondta az egyetem vonzerejét kihasználva igyekeznek a jövőben több fiatal játékost magukhoz csábítani.

A feljutásról Molnár kijelentette: jelenleg kevés olyan csapat van a másodosztályban, amely komolyan kacérkodik a feljutás gondolatával, így akár már jövőre is visszajuthatunk az élvonalba. Ugyanakkor az első osztályú szereplés többszörösébe kerül az OB I/B-snek, így könnyen előfordulhat, hogyha sikerülne is visszakerülnünk a legjobbak közé, azt követően ismét osztályváltásra kényszerülnénk. Először meg kell teremteni azokat az anyagi körülményeket, amelyek biztosítanák azt, hogy 3–4 éven belül Szegeden ismét egy stabil OB I-es csapat legyen.” – mondta.

A befektetővel kapcsolatban közölte: „Folyamatosan tárgyalunk befektetőkkel, de egyenlőre még nem találtunk olyan embert, aki szívesen áldozna pénzt a szegedi vízilabdára.”

A beszélgetésből az is kiderül, Varga Péter vezetőedző távozik posztjáról, és szegedi kötődésű tréner ül le jövőre a kispadra.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS