Újra pályán a fiatalok

U19-ben pihen a Wolves és a Tigers, de nagy rangadók várhatók.

Történelmi pillanatokat élhettünk meg az elmúlt héten, miután a felnőtt magyar válogatott története első sikerét aratta. Most ideje, hogy a fiatalok viadala folytatódjon.

Nyugaton nagy rangadó lesz a Sharks és a Young Guns United között Győrött. Vereséggel kezdtek ugyan a Cápák hazai pályán, de azt nem lehet elmondani, hogy gyengén játszottak. A válogatott szünet alatt volt idő rendezni a sorokat és ezúttal már a győzelemért lépnek pályára. A Young Guns egy kicsivel több időt kapott. Az első héten épphogy meg tudta verni az Enthroners-t, így Fábián Krisztiánnak és a szakmai stábnak is volt dolga bőven.

Győr Sharks-Young Guns United
Időpont: október 1. (szombat), 14.00
Helyszín Elektromos pálya, (Győr, Kiskút liget)

 

Ha szeretné életben tartani továbbjutási esélyeit, akkor a Budapest Cowbells-nek győznie kell. A Kolomposok első két meccsükön kikaptak, így a tavalyi ezüstérmesnek most égető szüksége van egy sikerre. Hazai pályán, a fanatikusok támogatásával ez meg is lehet. Az ellenfél viszont nem adná könnyen a bőrét. A Wanderers-nek már van egy sikere, de nagyon kemény munka után és egy-két sérült árán született meg. Nehéz egy több helyről összerakott csapatot összekovácsolni, de az első párharc alapján Boda Gábornak és az edzői stábnak ez sikerült. A sebzett Kolomposok ellen akár történetük második győzelmét érhetik el a Vándorlók.

Budapest Cowbells-Wanderers
Időpont: október 1. (szombat), 14.00
Helyszín: Építők Sporttelep (Budapest, Vajda Péter utca 38.)

14258292_1142354302505316_5067822347970691559_o

Igazi „királyi hadviselésre” készülhetünk Pozsonyban. A Bratislava Monarchs-nak összejött az első siker két hete a Sharks otthonában, de vajon hazai pályán jön-e a második. Peter Melus korábban azt mondta, hogy több tapasztalat és munka kell ahhoz, hogy ezek a fiatalok összeérjenek. Az október most ideális időszak lenne számukra a fejlődésre, hiszen lesz bőven idő a munkára. Minden esetre a Győr elleni első győzelem már megadhatja az Uralkodók korosztályos csapatának a kezdő lökést. A Koronázóknak viszont nagyon kell vigyázniuk, ugyanis a következő héten a feljutásért harcolnak. Ez miért is fontos? Mert több olyan Enthroners-fiatal is szerepel az U19-es csapatban, akik a felnőtteknél is szerepet kapnak. Lehet, hogy ez az elővigyázatosság a győzelembe kerülhet.

Bratislava Monarchs-Fehérvár Enthroners
Időpont: október 2. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Monarchs Training Center (Pozsony, TJ Spoje)

 

Két héttel ezelőtt egy skalpot már begyűjtött a Bulldogs, most itt a lehetőség, hogy még egyet beszerezzen, mégpedig a Miskolc Steelersét. A Kutyák minden bizonnyal nagyobb lelkesedéssel várják az Acélosok elleni mérkőzést a Cowbells elleni győzelem után. Czuprik Zoltánnak ettől függetlenül sok munkája lehetett az elmúlt két hétben az együttessel. Ezen a hétvégén meglátjuk elég volt-e ez az idő. A Steelers idén tudja, hogyan kell egy szoros meccset megnyerni. A Tigers ellen nemcsak a felnőttek között, de a 19 éven aluliaknál is kiélezett csatát nyert. Ez a tapasztalat egyértelműen a borsodiak malmára hajthatják a vizet, ha szoros csatát láthatunk majd.

Fotók: Nemes Imre

Újpest Bulldogs-Miskolc Steelers
Időpont: október 2. (vasárnap), 14.00
Helyszín: Duna Cipő-pálya (Budapest, Tábor utca 24.)

Forrás: http://mafsz.org – RSS