Újabb igazolást jelentett be az Eger

santamiskolc2018

A hevesiek egykori junior világbajnoki ezüstérmes centert igazoltak.

santamiskolc2018

Fotó: mvlc / facebook

Immár 11 név ismert a következő idény csapatából az Egernél.

A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy az eddig Miskolcon játszó Sánta Dánielt igazolta le. A center egykor a Szegeddel Magyar Kupát nyert, valamint pályafutása során junior ezüstérmet szerzett.

Sánta Dániel egy szezont húzott le a Miskolcnál, jövőre pedig egri színekben játszik.

Hatalmas előrelépés ez a pályafutásomban, egy fontos mérföldkő, hiszen egy olyan együtteshez köteleztem el magam, amelyik folyamatosan jelen van a Bajnokok Ligája végső küzdelmeiben, és honi viszonylatban is mindig éremért játszik – kezdte a center, hozzátéve, mondanom sem kell, óriási dobást jelenthet a váltás a karrieremben, és mindent meg is fogok tenni, hogy bizonyítsak, illetve, hogy az Eger csapatával jó eredményeket érjek el. Azt gondolom, ezzel az átigazolással új távlatok nyílhatnak meg előttem, bízom benne ugyanis, hogyha egy ilyen kaliberű csapatban jól tudok teljesíteni, fel tudom magamra hívni a figyelmet, akkor a válogatott behívó is elérhetővé válhat számomra. Ehhez persze sokat kell dolgoznom és fejlődnöm, amihez Dabrowski Norbert személye miatt, meg is lesz minden esélyem – fogalmazott az egrivizilabda.hu-nak.

Eddig tíz név volt ismert a jövő szezonbeli egri keretbél:  Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert, Sztrahinja Rasovics, Angelosz Vlahopulosz, Marko Avramovics, Valics Bence, Biros Barnabás, Csiszár Boldizsár, Kürti Dominik, és Magyar Márton most ehhez a névsorhoz csatlakozott Sánta Dániel.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS