Új vezetőedzővel vág neki a szezonnak a Mustangs

Tóth Miklós idén a rájátszásba jutna a Musztángokkal, és örül annak, hogy a város az amerikaifoci mögött áll.

A Tatabánya Mustangs tavaly ismét a Divízió II-ben indult, miután 2016-ban egy lesújtó szezonon voltak túl a másodosztályban. A harmadik ligában viszont felüdülés volt látni azt, ahogyan újjá szerveződött a Ménes.28722453_2205680489445740_1328883074_n Ez az alapszakasz kezdetén meg is látszott. A rájátszás végül meglett, de ott a kedvezőtlen helyezés miatt a Rebels Oldboys-t kapták, akik ellen nem volt ellenszerük. Egy év után a bányászvárosiak célja minden bizonnyal az lesz, hogy a tavalyi eredményt túlteljesítsék.

Az új vezetőedző, Tóth Miklós is ezt szeretné elérni az együttessel. Az ő jelenléte viszont nem azt jelenti, hogy Zahovay Ádám már nincs a klubbal, hiszen ő is segíteni fogja majd a szakmai stáb munkáját.

Fotók: Mátrai Tibor

Csalódás volt a tavalyi szereplésetek?
Felemásra sikeredett a tavalyi év. Jól kezdtük a szezont: jöttek az eredmények, annak ellenére, hogy a télen a támadók vadonatúj playbookot kaptak. A szezon közepén sajnos nem csak a lendületünk tört meg, de több kulcsjátékosunk is összeszedett hátráltató sérüléseket. A megcélzott rájátszásbeli helyet ugyan nem sikerült elérni, de a játékunk határozottan fejlődött a korábbi évekhez képest.18193416_10155007462517745_4546037940096448567_o

Min változtatnál?
Elsősorban mélyíteni kell a rosterünket. Mint a kiscsapatok általában, mi is azzal küzdünk, hogy az első sor mögött vagy nagy minőségi szakadék tátong, vagy más posztról érkezik a csere.

Tatabánya eddig nagyon jó otthonotoknak bizonyult. Mit gondolsz a város mennyire és hogyan érezteti azt, hogy fontosak vagytok számára?
A város komoly infrastrukturális segítséget ad mind a mérkőzések lebonyolításához, mind az edzésekhez. Állandó, jó minőségű pályánk van, a juniorok egész télen sátorban tudnak készülni. Úgy gondolom, ez sok itthoni csapatnak csak komoly anyagi áldozatok árán adatik meg.18216756_10155007462177745_5227154252158175993_o

Mennyire alakult át a csapatotok a tavalyi szezonhoz képest?
A csapat magja nem változott jelentősen. Lesz néhány játékos, aki a korábbi posztjától eltérő szerepkörben fog bemutatkozni, és érkezett néhány játékos a Rákosmente Pirates csapatától. Ők az idei szezonban fogják erősíteni a csapatot.

Ősszel megmutattátok, hogy az utánpótlás miatt nem kell aggódnotok. Láthatunk pár embert már idén csillogni a Divízió II-ben?
A juniorok között akad jó néhány ígéretes tehetség, de nem a mostani szezonban fognak átesni a tűzkeresztségen. Rájuk idén az őszi junior bajnokságban számítunk, és csak ezt követően kezdjük meg a beépítésüket.18237782_10155007462897745_2161420892817310893_o

Mit gondolsz az idei Divízió II-es mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?
A Divízió II. mezőnye évről évre annyit változik, hogy nincs értelme szezon előtti latolgatásoknak. Ezen a szinten 2-3 fecske is tud nyarat csinálni. Ha nem is kánikulát, de vénasszonyok nyarát mindenképp.

Mi lesz a csapat célja a harmadosztályban?
Egyértelműen a rájátszás. Ott pedig már minden lehetséges.

Alapítás éve: 2007
Hazai pálya: Tatabánya, Olimpikon u.
Edzői stáb: Zahovay Ádám (offense), Tóth Miklós (defense), Bakajsza Mihály (spec. team)
Távozók: –
Érkezők: –10997374_853269108066809_8059822352061540353_o

Forrás: http://mafsz.org – RSS