Új tanuszodával gazdagodtunk

uszas

Új tanuszodát adtak át Dunakeszin, a beruházás 368 millió forintos állami támogatásból valósult meg a fennállásának 40. évfordulóját idén ünneplő városban.

uszas

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gérecz Attila sportolóról elnevezett tanuszoda megnyitóján elmondta, hogy a sportlétesítmény a városban és a térségben élő gyerekek úszásoktatását és sportolását fogja biztosítani, megépülésével a Pest megyei település régi álma vált valóra.

Hozzátette, hogy az uszoda is része a kormány mindennapi testnevelést támogató törekvéseinek, amelyek a gyermekek egészségét szolgálják.

Kitért arra, hogy Dunakeszin iskolaberuházások is megvalósultak, például szeptember elején adtak át egy új, 24 tantermes iskolaépületet és annak sportcsarnokát, ezeket 4,6 milliárd forintos állami támogatásból hozták létre.
Tuzson Bence elmondta, hogy az uszoda a nevét Gérecz Attiláról kapta, aki válogatott öttusázó volt és a korabeli olimpiai keretnek is tagja. Gérecz Attila az ’56-os forradalom idején vesztette életét – tette hozzá.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a sport mellett, ezért még 2014-ben döntött a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programról, amelynek eredményeként tornaterem-, tanterem- és tanuszoda-beruházásokat valósítanak meg országszerte. Elindult a Minden gyermek tanuljon meg úszni! program is, amelynek célja, hogy járásonként legyen legalább egy tanuszoda.

Dióssi Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a város történetének 40 éve alatt mindig az ott élők álma és szívügye volt egy uszoda, ígéretek voltak, de a tervet csak most sikerült megvalósítani.

Kitért arra, hogy az uszoda falára két márványtáblát tesznek majd. Ezek egyikén annak a helyi lakosnak a neve fog szerepelni, aki több mint 70 millió forintot hagyott a városra az uszoda létrehozására.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS