UEFA A- és Pro-licences edzőképzés: nagy a túljelentkezés!

Edzokepzes.jpgMegkezdődtek a felvételi vizsgák az MLSZ Felnőttképzési Intézete által szervezett UEFA A- és Pro-licences edzőképző tanfolyamokra. A hatalmas érdeklődéssel kísért, augusztusban induló kurzusokra jelentős a túljelentkezés.

Bicskei Bertalan, a hazai edzőképzés irányítója honlapunknak elmondta, hogy az A-licences tanfolyamra háromszor annyian jelentkeztek, mint ahány hallgatót fel tudnak venni: hetvenöten jelezték, hogy szeretnék megszerezni ezt a képesítést. A felvételi vizsgák a jelentkezők nagy száma miatt két napon át tartanak, hétfőn és kedden délelőtt az MLSZ székházában elméleti tesztet töltenek ki a jelöltek, délután pedig a szomszédos SportMax pályáján gyakorlati felkészültségükről adnak tanúbizonyságot a leendő hallgatók. A jelentkezők között jócskán akad ismert, jelenlegi és volt labdarúgó – például az egykori válogatott Horváth Ferenc, aki most a Paks együttesét erősíti.

A Pro-tanfolyamra kétszeres a túljelentkezés, a felvételik a jövő héten lesznek, a mostanihoz hasonló rendszerben: délelőtt elméleti, délután pedig gyakorlati vizsgát tesznek az edzők. A felvételizők között számos volt válogatott van, többek között Détári Lajos, Kovács Kálmán, Urbán Flórián és Aczél Zoltán.

www.mlsz.hu