U21: Jól játszott, de kikapott Ausztriában a válogatott

A magyar férfi U21-es válogatott Lengyelország pénteki 1–0-s legyőzése után hétfőn Ausztria korosztályos csapata ellen lépett pályára Ritzingben, a Sonnensee Stadionban, és bár ezúttal is jól játszott, 2–1-es vereséget szenvedett.

A két válogatott összecsapásán az osztrákok léptek fel támadólag, az első kapura lövési kísérlet mégis a mieink nevéhez fűződött: Rácz gyorsított rá a védelemre, majd jó 25 méterről lövésre szánta el magát, de a védők blokkolták a próbálkozást.

A túloldalon viszont nem maradt ki a helyzet: a 7. percben egy élesen belőtt, jobb oldali szöglet elsuhant mindenki előtt-fölött, és őrizetlenül találta a hosszú kapufánál érkező Maresicet, aki az üres kapuba bólintott (1–0).

Nem reagált rosszul Michael Boris csapata a gólra, kiegyenlített játék folyt a pályán, majd az első negyed óra végére már a magyar válogatott irányított. A 15. percben Makrai vezethette volna egy az egyben a kapusra a labdát, de az asszisztens lest intett, majd két perccel később Lenzsér tört előre jó kényszerítőkkel, de a ziccerpassznak szánt indítás lecsúszott a lábáról.

A 19. percben ismét ő volt a főszereplő: nagyon szép, rövidpasszos összjáték után Spandlerhez került a labda a bal oldalon, remekül tekerte középre, a berobbanó Lenzsér pedig az ötösről a hálóba bólintott (1–1). Ekkor már egyértelműen a magyar csapat irányította a mérkőzést, és az egyenlítés után is támadásban maradt, előbb Vida próbálkozott átlövéssel, majd Makrai kerülhetett volna ziccerbe egy agresszív letámadás után, de nem sikerült az utolsó csel.

A félidő utolsó tíz percére aztán ismét fordult a kocka, az osztrák csapat kezdeményezett többet, bár kidolgozott helyzetet nem tudott kialakítani. A félidő utolsó eseménye egy magyar szöglet volt, veszély nélkül.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első véget ért: enyhe mezőnyfölényben játszottak az osztrákok, de a magyar ellentámadásokban is benne volt a veszély. A 30 fokban, rendkívül párás levegőben játszott találkozón az 57. percben kettős cserével frissítette csapatát Michael Boris: érkezett Polgár és Kundrák. A 63. percben utóbbi ment el a jobb oldalon egy remek labdával, betört a tizenhatoson belülre, de a döntő pillanatban szögletre mentettek a védők.

Pár perccel később Szalai, Tóth és Kundrák kombinált ügyesen a tizenhatos előterében, Szalaira jött ki a helyzet, ő pedig estében is jól emelte el a kifutó kapus mellett a labdát, de Gartler hatalmas bravúrral belekapott a lövésbe, így kimaradt a ziccer. Szinte az ellentámadásból Thurnwald került helyzetbe, de lemaradt a bal oldali beadásról. A 72. percben tovább változott a csapat: Zabari és Szabó szállt be a játékba.

A 75. percben ismét vezetést szerzett Ausztria: Lenzsért lökték fel a jobb oldalon, de a játékvezető nem fújt semmit, a megszerzett labdából pedig Rami Tekir 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (2–1). A magyar válogatott szinte azonnal válaszolni tudott: Szabó Bence pörgette el a labdát a kapus felett a bal oldalon a tizenhatoson belül, ám a gólvonalról ki tudta vágni egy védő.

Az utolsó tíz percre átállt 4-4-2-es hadrendre a válogatott, és mindent megtett az egyenlítésért. A 86. percben Szalai bal oldali beadását Kundrák fejelte a bal sarokra, kapusbravúr volt a válasz. Két perccel később Zabari ment el a bal oldalon, erőből laposan tette középre a labdát, amit Makrai vehetett át 18 méterre a kaputól, ám Gartler ismét a helyén volt. Az utolsó percben is akadt lehetőség, Kundrák érkezett a rövid oldalon a beadásra, de nem tudta már kapura pörgetni a labdát.

A magyar válogatott az utolsó pillanatig küzdött, a meccs egészét nézve a döntetlenre minimum rászolgált, számos lehetőséget alakított ki az ellenfél kapuja előtt, azonban az osztrák csapat hatékonyabb helyzetkihasználása döntött. Így látta ezt a magyar szurkolótábor is, amely „Szép volt, fiúk”, és „Gyertek ide” rigmusokkal köszönte meg a válogatott játékát.

Ausztria–Magyarország 2–1 (1–1)
Gól: Maresic (7.), Tekir (75.), illetve Lenzsér (19.)

Magyarország: Demjén Patrik – Lenzsér Bence, Kecskés Ákos, Szalai Attila – Murka Benedek (Polgár Kristóf 57.), Katona Máté, Vida Máté, Tóth Máté (Szabó Bence 72.), Spandler Csaba (Zabari Dávid 72.) – Makrai Gábor, Rácz Barnabás (Kundrák Norbert, 57.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS