U18-as vb: Óriási győzelem Montenegró ellen – elődöntőben a csapatunk! – fotók

IMG_6431

Végig vezetve, végül 8-3-ra győztünk Montenegró ellen a vb negyeddöntőjében. Jöhet az elődöntő.

IMG_6431

Montenegró az A-csoport győzteseként jutott el a negyeddöntőig, még nekünk a legjobb nyolchoz tegnap kellett játszani az Egyesült Államok csapata ellen plusz egy találkozót.

Nos, a mai mérkőzést parádésan kezdtük. Baksa kezdte meg a gólgyártást majd Dala és Schmölz is felíratkozott a góllövők közé így az első etap végén 3-0 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben még egy lapáttal rá tudtak tenni a srácok. Dala és Schmölz már a másodikját jegyezte. Ellenfelünk is betalált, de csak egyszer, így 5-1 volt az állás a nagyszünetben.

A fordulás után rá tudtunk tenni még egy lapáttal. A hajrát 2-0-ra hoztuk, így 7-2-re vezettünk az utolsó negyed előtt. A záróakkordban még egy-egy mindkét oldalon. A vége 8-3 ide, ami azt is jelenti, hogy elődöntős a csapat és holnap a spanyolokkal játszik a fináléért.

U18-as világbajnokság, negyeddöntő:

Augusztus 17., péntek:

Montenegró-Magyarország 3-8 (0-3, 1-2, 1-2, 1-1)
Gólszerzők.: Mitrovics 1, Vucsurovics 1, Radovics 1, ill., Dala 3, Baksa 2, Schmölcz 2, Fekete G. 1

További eredmények a mai napról: 

Horvátország-Spanyolország 8-10
Szerbia-Olaszország 9-6
Görögország-Ausztrália 11-8

9-12. helyért:
Kolumbia-Egyesült Államok 10-16
Brazília-Oroszország 6-9

13-16. helyért:
Egyiptom-Argentína 22-6
Dél-Afrika-Új-Zéland 4-8

17-20. helyért (fedett uszoda):
Szaúd-Arábia-Üzbegisztán 10-20
Kanada-Kína 10-9

Holnapi program:

Augusztus 18., szombat

Elődöntők
18:30 Spanyolország-Magyarország
20:00 Szerbia-Görögország

5-8. helyért
15:30 Horvátország-Montenegró
17:00 Olaszország-Ausztrália

Helyosztó mérkőzések
09:30 Üzbegisztán-Kína (19. helyért)
12:00 Szaúd-Arábia-Kanada (17. helyért)
09:30 Argentína-Dél-Afrika (15. helyért)
11:00 Egyiptom-Új-Zéland (13. helyért)
12:30 Kolumbia-Brazília (11. helyért)
14:00 Egyesült Államok-Oroszország (9. helyért)

Augusztus 16. csütörtök: 

Egyiptom – Szaud Arábia 36-1
Argentína – Üzbegisztán 15-10
Dél Afrika-Kanada 11-10
Kína – Új-Zéland 0-11
Ausztrália – Kolumbia 16-5
Oroszország- Olaszország 9-10
Brazília – Spanyolország 7-14

A csoportok végeredménye: 

A-csoport: 1. Montenegró 8 pont, 2. Ausztrália 5, 3. Brazília 5, 4. Egyiptom 1, 5. Dél-Afrika 1

B-csoport: 1. Görögország 8 pont, 2. Magyarország 5, 3. Oroszország 5, 4. Kína 1, 5. Argentína 1

C-csoport: 1. Horvátország 8 pont, 2. Olaszország 6, 3. Egyesült Államok 4, 4. Új-Zéland 2, 5. Üzbegisztán 0

D-csoport: 1. Szerbia 8 pont, 2. Spanyolország 6, 3. Kolumbia 4, 4. Kanada 2, 5. Szaúd-Arábia 0

További eredmények:

Augusztus 15., szerda:

Oroszország-Magyarország 9-9 (1-2, 3-2, 2-1, 3-4)
Brazília-Ausztrália 8-8
Egyiptom-Montenegró 4-21
Görögország-Kína 18-6
USA-Új-Zéland 7-3
Üzbegisztán-Horvátország 6-22
Kanada-Kolumbia 6-11
Szerbia-Szaud-Arábia 26-5

Augusztus 14., kedd: 

Magyarország – Argentína 30-1  (7-0, 7-1, 8-0, 8-0)
Szerbia-Kanada 21-4
Kolumbia-Spanyolország 7-22
Egyiptom-Brazília 8-12
Ausztrália-Dél-Afrika 14-3
Görögország-Oroszország 13-10
Üzbegisztán-USA 7-26
Új-Zéland-Olaszország 8-15

Augusztus 13., hétfő:

USA-Horvátország 8-14
Olaszország-Üzbegisztán 27-8
Kanada-Szaud-Arábia 22-6
Brazília-Montenegró 7-12
Dél-Afrika-Egyiptom 14-14
Oroszország-Kína 15-2
19.30 Argentína-Görögország
Spanyolország – Szerbia 8-9

Augusztus 12., vasárnap:

Görögország-Magyarország 15-12 (4-3, 3-3, 4-3, 4-3)
Kína-Argentína 5-5
Horvátország-Olaszország 12-11
Üzbegisztán-Új-Zéland 7-20
Szaud-Arábia-Spanyolország 4-27
Szerbia-Kolumbia 19-8
Montenegró-Dél-Afrika 23-5
Egyiptom-Ausztrália 7-11

Augusztus 11., szombat:

Magyarország – Kína 22-11 (5-2, 7-2, 5-4, 5-3)
Dél-Afrika-Brazília 7-11
Ausztrália-Montenegró 6-10
Argentína-Oroszország 5-20
Olaszország-USA 9-8
Új-Zéland-Horvátország 5-19
Spanyolország-Kanada 19-2
Kolumbia-Szaúd-Arábia 24-6

További program:

Augusztus 19., vasárnap:

12.15 G65v-G66v
13.45 G65gy-G66gy
15.15 (Bronzmérkőzés)
16.45 (döntő)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS