U18-as vb: Háromgólos vereség a görögöktől

IMG_3671 másolata

Horváth János együttese a csoportrangadón nem bírt a hellénekkel.

IMG_3671

Fotó: Nagy Olívia / archív

A tegnap Kína ellen aratott fényes győzelem után, ma sokkal nehezebb dolga volt a válogatottnak, hiszen Görögország következett.

Jól kezdtünk, hiszen Dala révén megszereztük a vezetést, azonban jött rá két válasz. Az első negyedben volt már közte kettő is, de Ekler révén 4-3 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben jött Baksa egyenlítő találata, majd Kalogeropulos még a görögökhöz ragadta a vezetést, de Csorba és Fekete jóvoltából megfordítottuk a meccset 6-5-re. A nagyszünetben azonban, a hajrában született két görög gólnak “köszönhetően” ismét ellenfelünknél volt az előny, 7-6. A fordulás után Dimitriosz duplájával már hárommal mentek a görögök. A különbségen sikerült faradni, így a záróakkord előtt 11-9 volt az eredmény. A negyedik nyolc percben sajnos nem sikerült közelebb jönni, a vége 15-12 lett.

A következő meccs kedden Argentína ellen lesz.

U18-as világbajnokság (Szombathely):

Augusztus 12., vasárnap:

Görögország-Magyarország 15-12 (4-3, 3-3, 4-3, 4-3)

Görögország: Piovan Ugo – Alamanos, Chalyvopoulos A. 2, Kalogeropoulos 2, Kovrouvanis 1, Kechalaris 3, Braime 3, Grammatikos, Chalyvopoulos I., Pateros, Papanikolaou 2, Dimou 2.

Magyarország: Grieszbacher M. – Szieben L., Bóbis B. 3, Baksa B. 2, Fodor O., Schmölcz N., Dala D. 1, Csorba T. 2, Szeghalmi Zs. 1, Fekete G. 1, Ekler B. 2, Vékony Á., Korom D. Szövetségi kapitány: Horváth János

További eredmények a mai napról:

Kína-Argentína 5-5
Horvátország-Olaszország 12-11
Üzbegisztán-Új-Zéland 7-20
Szaud-Arábia-Spanyolország 4-27
Szerbia-Kolumbia 19-8
Montenegró-Dél-Afrika 23-5
Egyiptom-Ausztrália 7-11

További eredmények a tegnapi napról: 

Magyarország – Kína 22-11 (5-2, 7-2, 5-4, 5-3) (fotók a mérkőzésről)
Gólszerzőink: Schmölz 5, Baksa 4, Dala 3, Fekete 2, Ekler 2, Szieben 1, Bóbis 1, Fodor 1, Csorba 1, Szeghalmi 1, Vékony 1

Dél-Afrika-Brazília 7-11
Ausztrália-Montenegró 6-10
Argentína-Oroszország 5-20
Olaszország-USA 9-8
Új-Zéland-Horvátország 5-19
Spanyolország-Kanada 19-2
Kolumbia-Szaúd-Arábia 24-6

További program:

Augusztus 13., hétfő:

9.30 USA-Horvátország
10.50 Olaszország-Üzegisztán
12.10 Kanada-Szaud-Arábia
13.30 Spanyolország-Szerbia
15.30 Brazília-Montenegró
16.50 Dél-Afrika-Egyiptom
18.10 Oroszország-Kína
19.30 Argentína-Görögország

Augusztus 14., kedd:

9.30 Szerbia-Kanada
10.50 Kolumbia-Spanyolország
12.10 Egyiptom-Brazília
13.30 Ausztrália-Dél-Afrika
15.30 Görögország-Oroszország
16.50 Üzbegisztán-USA
18.10 Új-Zéland-Olaszország
19.30 Magyarország-Argentína

Augusztus 15., szerda:

9.30 Brazília-Ausztrália
10.50 Egyiptom-Montenegró
12.10 Görögország-Kína
13.30 USA-Új-Zéland
15.30 Üzbegisztán-Horvátország
16.50 Kanada-Kolumbia
18.10 Szerbia-Szaud-Arábia
19.30 Oroszország-Magyarország

Augusztus 16., csütörtök:

9.30 A4-D5 (G41)
11.00 B4-C5 (G42)
12.30 A5-D4 (G43)
14.00 B5-C4 (G44)
15.30-A2-D3 (G45)
17.00 B2-C3 (G46)
18.30 A3-D2 (G47)
20.00 B3-C2 (G48)

Augusztus 17., péntek:

9.30 G41v-G42v (G49)
12.10 G43v-G44v (G51)

9.30 G41gy-G42gy (G50)
11.00 G43gy-G44gy (G52)
12.30 G45v-G46v (G53)
14.00 G47v-G48v (G54)
15.30 C1-G47 győztese (G57)
17.00 D1-G48gy (G58)
18.30 A1-G46gy (G55)
20.00 B1-G45gy (G56)

Augusztus 18., szombat

9.30 G55v-G57v (G65)
12.10 G56v-G58v (G66)

9.30 G49v-G51v (G59)
11.00 G49gy-G51gy (G60)
12.30 G50v-G52v (G61)
14.00 G50gy-G52gy (G62)
15.30 G53v-G54v (G63)
17.00 G53gy-G54gy (G64)
18.30 G55gy-G57gy (G67)
20.00 G56gy-G58gy (G68)

Augusztus 19., vasárnap:

12.15 G65v-G66v
13.45 G65gy-G66gy
15.15 (Bronzmérkőzés)
16.45 (döntő)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS