U18-as vb: Győzelem Oroszország ellen – 5. helyért játszik az együttes

u18vbnoi01

Belgrádban vette az első akadályt U18-as válogatottunk az 5-8. helyért menő csatákban. u18vbnoi01Fotó: serbia waterpolo

U18-as csapatunk két góllal volt jobb Oroszországnál, így holnap

Az 5-8. helyért:
Magyarország-Oroszország 13-11 (4-4, 2-2, 5-5, 3-1)
Gólszerzők: Ármai 2, Pap M. 2, Utassy 2, Kudella 2, Petőváry, Muzsnay, Faragó B., Rybanksa, Dömsödi, ill. Chagochkina 3, Panfilova 2, Pystina 2, Lapteva 2, Popova, Topychkova

„Ismerjük jól az oroszokat, tudjuk, hogy sokat kockáztatnak, mégis az elején elkövettük azokat a gyermeteg hibákat, amit korábban is – így elfordultak rólunk, talált gólokat szereztek. Sokat cseréltem, kerestem azt a hét játékost, aki képes lehozni ezt a meccset, s végül sikerült megtalálni. Magyar Alda feljavult a végére a kapuban, kevesebbet hibáztunk, így tudtunk nyerni, aminek azért örülök, mert nagy presztízsértéke van, illetve fontos, hogy azért egy szinte alá ne kerüljünk. A hollandok ellen egy jó meccset szeretnénk játszani, nagy küzdelemre számítunk, ráadásul talán nálunk is csalódottabb az ellenfél, hiszen amíg mi a harmadik helyre vártuk magunkat, addig ők feltétlen döntőesélyesek voltak” – mondta Faragó Tamás az mvlsz.hu-nak.

További eredmények:

A 11. helyért:
Üzbegisztán-Kazahsztán 13-14

A 9. helyért:
Új-Zéland-Kanada 9-5

Az 5-8.helyért:
Egyesült Államok-Hollandia 7-8

Elődöntő:
Spanyolország-Görögország, 19:20
Olaszország-Ausztrália, 20:40

Holnapi program: 
Szeptember 2., vasárnap:

A 7. helyért:
16.40 Oroszország-Egyesült Államok
Az 5. helyért:
18.00 Magyarország-Hollandia
19.20 A 3. helyért
20.40 Döntő

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS