U17: szenzációs Eb-kezdet, legyőztük a franciákat

A magyar U17-es válogatott nagyszerű játékkal, Csoboth Kevin duplájával és Bence Márk góljával 3-2-re legyőzte a franciákat a horvátországi Európa-bajnokság első játéknapján.

U17-es válogatottunk Nagygoricán kezdte meg szereplését a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságon, az első ellenfél a csoport favoritja, az előzetes erőviszonyok alapján a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó francia együttes volt. A meccs előtt vált biztossá, hogy a Szélesi Zoltán vezette szakmai stáb nem számíthat a mieink csapatkapitányára, Szoboszlai Dominkra, aki egy bokasérülés miatt volt kénytelen kihagyni a meccset.

A találkozó nem kezdődött rosszul, az első kapura lövési kísérletet Bencze Márk jegyezte, pár perccel később egy kontra végén Torvund Alexander próbálkozását védte vetődve a francák kapusa. A franciák azonban gyorsan magukhoz ragadták az irányítást, és néhány veszélyes elfutásuk után, a 8. percben Ásványi Balázsnak kellett nagy bravúrt bemutatnia: kapusunk Gouiri lövését követően ütötte ki a labdát. A 10. percben a franciák bevették ugyan a magyar kaput, de les miatt nem volt érvényes a góljuk. Bár ellenfelünk gyors játékosaival konstans veszélyt jelentett a kapunkra, a magyar kontrák is rendkívül veszélyesek voltak, több ellentámadásunk végén is az utolsó passzokba hibáztunk bele.

Az első negyedóra után alábbhagyott a franciák lendülete, kiegyenlítetté vált a találkozó, a mieink szervezetten futballoztak, ezzel együtt a védelmünk előtt gyakran adódott megoldani való feladat. A 36. percben egyetlen védelmi megingás elég volt a franciáknak a gólszerzéshez, Adli labdájával Gouiri fordult kapura a jobbösszekötő helyén Majnovics mellett, majd éles szögből, az ötös sarkától a léc alá bombázott (0-1). Mindössze két perc kellett a magyar válaszhoz: Majnovics remek labdájával Csoboth Kevint tört kapura középen, majd 10 méterről egy laza bokamozdulattal a kimozduló kapus mellett a bal alsó sarokba továbbította a labdát (1-1).

DSC_0480

A második félidőt a lehető legjobban kezdtük, a 41. percben Majnovics beadása után a francia védők hibáztak, Collet a saját kapuja felé fejelt, a jól helyezkedő Csoboth Kevin pedig 6 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-1). A franciákat megfogta a vezető gólunk, és bár egy szabadrúgásuk után Ásványinak be kellett mutatnia egy bravúrt, az 52. percben megdupláztuk az előnyünket: Bencze Márk tört kapura, a védők nem támadták, középpályásunk pedig kilőtte a jobb alsó sarkot (3-1). A folytatásban mindkét oldalon kialakult néhány komoly helyzet, nálunk Schön Szabolcs veszélyeztetett kétszer, a franciák pedig átlövésekkel próbálkoztak. A 62. percben Gouiri ziccerben vezette a labdát a kapunkra, de 14 méterről a jobb alsó sarok mellé gurított, három perccel később Ásványi újabb bravúrt mutatott be, Isidor fejesét védte.

A franciák nem mondtak le a pontszerzésről, a hajrához közeledve is mindent megtettek a gólszerzés érdekében, de a magyar válogatott sem állt vissza, továbbra is adódtak lehetőségei. Az utolsó percekre jelentős nyomás alá került a kapunk, Ásványi Balázs bemutatott két hatalmas védést, majd a 84. percben büntetőhöz jutottak a franciák, ezt Gouiri értékesítette (3-2). Újabb francia helyzetre azonban nem maradt idő, a magyar válogatott elsőrangú teljesítményt nyújtva 3-2-re legyőzte a franciákat.

A csoport másik mai mérkőzésén a skótok 2-0-ra legyőzték a feröeri válogatottat. A magyar válogatott szombaton 16.00 órától Skóciával játszik Zágrábban, a Lucko-stadionban.

– Ha ez eredményt nézzük, akkor elmondható, hogy ennél jobban nem is kezdhettünk volna a tornát. Európa egyik topcsapatával játszottunk, és elsősorban az erős csapategységnek köszönhetjük a sikert, működött a taktikánk, szép támadásokat vezettünk, gólokat lőttünk. Játékban azért voltak hibáink, ezt jelzi, hogy a franciáknak sok helyzetük volt, Ásványi Balázs nagy védései is kellettek a sikerhez. Ugyanakkor ez természetes, hiszen Európa egyik topcsapatával játszottunk. Rászolgáltunk a sikerre, de nem szabad elszállni a győzelem után, hiszen még semmi sem dőlt el, két fontos meccs vár ránk a csoportban – fogalmazott Szélesi Zoltán a találkozó után.

Magyarország-Franciaország 3-2 (1-1)
Magyarország: Ásványi Balázs – Kovács Krisztián, Opavszky Balázs, Bolla Gergő, Majnovics Martin – Csonka András, Bencze Márk- Szerető Krisztofer (Szendrei Norbert, 71.), Schön Szabolcs, Csoboth Kevin (Timári Norman, 72.) – Torvund Alexander (Kiss Tamás, 79.)

Gólszerzők: Csoboth 38., Csoboth 41., Bencze 52., ill. Gouiri 36., 84.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS