Túl az első válogatón

Utoljára csaptak össze a hazai kajak és kenu versenyzők a belgrádi Európa-bajnokság előtt. Kozák Danuta gyermeke nincs egy éves, de az ötszörös olimpiai bajnok kirobbanó formában volt.

A hölgyeknél Kozák Danuta szolgáltatta az egyik legnagyobb meglepetést. Sokak nem is lepődtek meg annyira, hiszen a 31 éves kajakos keményen dolgozott, hogy bomba formában térhessen vissza. Pénteken 500 méteren, vasárnap pedig 200 méteren végzett a mezőny előtt.

„Letesztelem az Európa-bajnokságon a 200 és az 500 métert, bár szerencsétlen kicsit az időrend, mert az 500 után nem sokkal van a 200, és nehéz regenerálódni, de szeretnék versenyezni, szerintem ez visz előre. Jó időket mentem az edzéseken, de őszintén szólva, nem számítottam ekkora különbségre 500-on. Várom az Európa-bajnokságot és a következő válogatót. Helyezésben nem gondolkozom, úgy szeretnék kiszállni a hajóból, hogy kiadtam magamból a maximumot.”– nyilatkozta az ötszörös olimpiai bajnok a szövetségnek.

A férfiak mezőnyében Kopasz Bálint magasodott ki a többiek közül. 500, 1000 és 5000 méteren indult a válogatón Szegeden. A mindössze 20 éves kajakos hozta a jól megszokott formáját és 500 és 1000 méteren is a legjobbnak bizonyult. Vasárnap az utolsó számban is érdekelt volt az algyői sportoló, ahol másodikként ért célba. Az 1000 méteres döntőben új taktikát láthatott tőle a közönség.

„Most ez volt a taktikám. Gondoltam 500-nál indulok egy nagyot, hogy vezessek. Ezzel bebiztosítottam a helyemet. Tudtam tartani a tempót, a végén még volt bennem egy kis erő, aminek örültem. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel és az idővel úgyhogy minden okés. Az Európa-bajnokságon a dobogó egyik fokára szeretnék felállni. Mindig számolni kell azzal, hogy nagyon erős az 1000 méteres mezőny és általában nem szoktak hiányozni versenyzők.”– értékelte az első döntőjét Kopasz Bálint.

A tavalyi Európa-bajnokságon Kopasz Bálint két számban indult és mind a két számban bronzérmesként zárt. Idén is cél számára a dobogó valamelyik foka.