“Tudtam, hogy sok ellenségem lesz” – Mirabelli

Massimiliano Mirabelli, a klub sportigazgatója reagált az utóbbi időben felmerült pletykákra.

Az elmúlt napokban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a Milan tulajdonosi köre elégedetlen a szezonnal és elképzelhető, hogy menesztik Mirabellit, mint az átigazolásokért felelős személyt a sportigazgatói pozícióból.

Az olasz szakember a Skynak adott nyilatkozatában reagált a jövőjével kapcsolatos találgatásokra.

“Nem védem a pozíciómat, soha nem voltam ilyen. Nem jelent problémát számomra, ha valaki jönni akar és szeretné átvenni a helyem. Kezdetektől fogva tudtam, hogy sok ellenségem lesz. Csak a Milan javára dolgozom. Minden új korszak esetén időre van szükség. Pontos stratégiát állítottunk fel. Meg kellett próbálnunk felépíteni egy csapatot a jövőre nézve. Sok jelentős szerepet betöltő játékosunk és egy fiatal edzőnk van, akikkel valami fontosat építhetünk. Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy Gattusót neveztük ki a kispadra.” – mondta Mirabelli.

Tavaly nyáron Mirabelli és Fassone közreműködésével összesen 11 új játékost szerződtetett a klub mintegy 194 millió euróért. Érkezett Leonardo Bonucci, André Silva, Andrea Conti, Hakan Calhanoglu, Mateo Musacchio, Ricardo Rodriguez, Lucas Biglia, Franck Kessié, Nikola Kalinic, Antonio Donnarumma és Fabio Borini, emellett sikerült szerződést hosszabbítani Gianluigi Donnarummával és Susóval.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS