Tudósítás: Idegenben is nyert a Szolnok

Szolnoki_Olaj_KK.jpgA kosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén a Körmend hazai pályán kapott ki 65-60-ra a Szolnoki Olaj együttesétől.

A ragyogóan kezdő körmendieket a folytatásban kétszer is állva hagyták a vendégek, és végül ötpontos győzelmükkel 2-0-ra vezetnek a három sikerig tartó összecsapásban.

NB I., döntő, 2. mérkőzés
Lami-Véd-Körmend – Szolnoki Olaj KK 60-65 (22-13, 11-20, 13-15, 17-17)
Körmend, 2500 néző
Vezette: Hartyáni, Bodnár, Cziffra
Pontszerzők: Mujanovic 22/9, Vavra 18/3, Kutasi 10/6, Ferencz 5/3, Trummer 3/3, Fodor 2, illetve Kelley 16/9, Hollins 15/6, Sabaliauskas 12/12, Frana 8, Jurkunas 7, Molnár 4, Cziczás 3/3,

Szenzációsan kezdett a körmendi gárda, és a negyvenegy éves Mujanovic, valamint Vavra vezetésével kilencpontos előnyre tettek szert az első tíz perc végére. A folytatásban aztán rákapcsolt a Szolnok, és egy 10-0-s szériát produkálva, megfordította az eredményt. Kelley feljavult játékával már négy ponttal is vezettek a vendégek, azonban a hazaiak kevéssel a vége előtt sikerült kiegyenlíteniük (33-33).

A szünet után folytatta jó sorozatát az Olaj, és ismét állva hagyta ellenfelét, így hat perc alatt tízpontos előnyre tettek szert az alföldiek (33-43). A hazai együttes ismét csak Mujanovicnak köszönhette feltámadását, akinek ponterős játékával a negyed végére öt pontra csökkent a különbség. Az utolsó játékrész végig szoros küzdelmet hozott, ahol a Körmend már nem tudta továbbfaragni hátrányát, így a vendégek sikerével ért véget a mérkőzés (60-65).

A három győzelemig tartó párharcban a Szolnok 2-0-ra vezet a Körmend ellen.

Mobilpress