Tripla ötös

Családias hangulat jellemezte a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye” díj júliusi kiadásának átadó ünnepségét a MOB-székházban. A győztes a KSI SE öttusaszakosztálya lett, így övé a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány, míg a százezer forint és a közönségdíj a Kőszegi SE síugróihoz került.

UP-info Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu főszerkesztője a 44. díjátadó kezdetén nemcsak a KSI öttusaszakosztály képviselőinek gratulált, hanem a jelenlévőknek is, hogy a finoman szólva is zaklatott budapesti közlekedési helyzet ellenére időben megérkeztek a Magyar Olimpiai Bizottság székházába, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye” díj átadójára.

„Felesleges lenne azzal áltatnia magát a kuratóriumnak, hogy egy szakosztály a mi segítségünknek köszönhetően fejlődik, de örülünk annak, hogy valamelyest hozzájárulhatunk az előrelépéshez, és sorozatban már harmadik éve találkozhatunk a KSI SE öttusaszakosztályának képviselőivel a díjátadón.”

hm_dijatado_szalmas

Győztes társaság  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

A KSI öttusázói – az egyébként elsősorban a riói olimpiáról szóló – augusztusi hónapban az angliai Solihullban rendezett ifjúsági B korosztályú Európa-bajnokságon elért eredményeknek köszönhetően gyűjtötték be ismét a „A hónap műhelye” díjat. A sikerekről és a díj megnyeréséről itt olvashat bővebben.

„Köszöntöm elsősorban a sportolókat és persze az edzőket is, akiknek a munkája is kellett ahhoz, hogy ilyen szép eredményeket érhettek el a fiatalok – üdvözölte a győzteseket Pignitzky Dorottya, a MOB programvezetője. – A KSI tradicionálisan utánpótlás-nevelő műhely, ahol kiváló szakmai felkészítést kapnak a sportolók; bizonyság erre, hogy az egyesület képviselői szerepeltek olimpián is.”

Pignitzky számos edzőt és szakember külön is felsorolva méltatta a szakosztály eredményességét, és a munkát, amely a győzelmek, eredmények mögött áll.

„Bízunk abban, hogy megtalálják a termékeket, eszközöket, amelyek a mindennapi munkához szükségesek lehetnek – vette át a szót Vas Gábor, a Decathlon Magyarország sportigazgatója. – Az immár harmadik siker jelzi, a KSI öttusaszakosztálya a legkiválóbb műhelyek közé emelkedett, ráadásul nemcsak feljutott a csúcsra, ott is tud maradni. Az új arcokat látva is egyértelmű, hogy folyamatosan bővül a bázis. Mi is azért tevékenykedünk a mindennapok során a Decathlonban, amiért az edzők: hogy minél közelebb vigyük a sportolás szeretetét az emberekhez, és különösen a gyerekekhez.”

Bruckner Gábor a díjátadó konferansziéi minőségében is emlékeztetett arra, hogy az öttusázók 2014-ben a cselgáncsozókkal és a kajakosokkal hármasban „Az év műhelye” díjat is elnyerték.

„Gratulálok azoknak az edzőknek, akik megfogják a fiatalok kezét, és behozzák őket az élsportba – tette hozzá Zsoldos Péter, akik a közelmúltban vette át a KSI SE elnöki posztját Hazsik Endrétől. – Az egyesület fejlődéséhez a nevelőmunka mellett hozzájárul az innováció. Szeretnénk az értékeinket megtartva, megújuló KSI-ként működni. Remélem, hogy a következő hónapban akár a kajak-kenusokat is ünnepelhetjük.”

Zsoldos tréfálkozva hozzátette, szerinte jó befektetést jelentenek a Decathlonnak, s ezt a pozíciót meg is tartanák.

„Kettős a kötődésem, hiszen magam is a KSI-ben kezdtem versenyezni, s most projektmenedzserként is e klubért dolgozom – jegyezte meg a világ- és Európa-bajnok öttusázó, Madaras Ádám. – Nagyjából százhúsz versenyző van a szakosztályban, s már harmadszor lehetünk itt nyertesként. Nem fenyegetésként mondom, de készülünk a negyedik díjátadóra is.”

Meglepetten szisszentek fel a gyerekek, amikor Verrasztó Gabriella bemutatta a versenyzőket. „Rosszak, nagyon rosszak, de imádom őket” – jegyezte meg a neves úszóedző, majd néhány tényleg eredeti mondatban jellemezte versenyzőit.

Az elismerés átadását követően a közönségdíjról esett szó. Mint a végeredményből kiderült, a KSI sikeréhez hozzájárult, hogy előkelőbb helyen szerepelt a közönségszavazáson, mint a balatonfüredi vitorlázók, ám a díj végül a Kőszegi SE síugrószakosztályé lett, s vele együtt a százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány is. A szokásoktól eltérően a MOB képviseletében Pignitzky Dorottya külön is méltatta a műhelyt, amely Magyarországon egyetlenként őrzi a sportági lángot.

„Sajnos egyedüliként maradtunk a sportágban idehaza, s az ugrószezonunk nem túl hosszú – vette át a szót a kőszegiek szakosztályvezetője, Szilágyi János. – Tíz-tizenöt versenyzőnk van és három gyereksáncunk, amelyeket márciustól októberig lehet használni, mert a télen nem tudjuk gondozni őket, befagynak a vezetékek. Megtiszteltetés, hogy másodszor is az öt közé kerültünk, s az, hogy ezúttal mienk lett a közönségdíj, még nagyobb elismerés, hiszen téli sportágként lehetünk itt, ráadásul a környezetünkben is jó hírünket viszi az eredmény.”

Ne felejtsük el: a szeptemberi teljesítmények alapján már zajlik a jelölés „A hónap műhelye” díjra, amelyre ezúttal az egyéni kategória mellett a csapatsportágakban is várjuk a jelöléseket.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS