Tomracing: 2015 valaminek a kezdete, és nem a csúcsa volt!

Egyéb

2015. november 25. szerda, 11:11

A Tomracing Motorsport ismét átlépett egy küszöböt azzal, hogy versenyzői révén világ-, és Európa-bajnoki mezőnyben is bemutatkozhatott a gárda.

Újabb esztendőt tudhat maga mögött a technikai sportok egyik legeredményesebb csapata, a Tomracing Motorsport. A gárda immár a legmagasabb nemzetközi szinten is letette névjegyét, hiszen versenyzői közül Kerényi Ádám a drift Európa-bajnokságon teljesített teljes szezont, míg Gyutai Adrián egyrészt bemutatkozott a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, másrészt sikeresen teljesítette első évét a világ egyik legerősebb pontvadászatában, az olasz bajnokságban. Persze a hazai versenyeken is bizonyítottak versenyzőik, hiszen Kulman Miklós harmadik lett a stuntriderek országos bajnokságán, valamint számos kellemes pillanatot szerzett a szurkolóknak Kohári Zoltán (drag), Radák „Radír” János és Tápai Attila (drift). A Tomracing Motorsport csapatfőnöke, Miklósy Tamás azonban nemcsak a sportolók teljesítményére büszke, hanem arra is, hogy a gárda komoly gazdasági elismerésben is részesült, valamint megnyitotta a saját webáruházát.

– Immár nemcsak a hazai, hanem komoly nemzetközi versenyeken is jelen volt a Tomracing Motorsport. Mennyire elégedett az idén elért eredményekkel?

Miklósy Tamás: „2015-ben megpróbáltunk ismét előbbre lépni több területen is, ezért örültünk, hogy több versenyzőnk is nagyon komoly nemzetközi versenyen indulhatott. Pontosan tudtuk, hogy ez azzal jár, hogy a jövőbeli eredményesség reményében az első, úgynevezett tanulóévben a versenyző felvegye a ritmust, megszokja a légkört. Eddig nem az eredményesség volt a legfontosabb, ám jövőre az idei tapasztalatokra építve az a célunk, hogy sportolóink mielőbb versenyképes résztvevőivé váljanak az eddigieknél jóval keményebb sorozatoknak.”

2015-kerenyi_adam

– Kerényi Ádám révén a drift Európa-bajnokságon, míg Gyutai Adrián révén a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is bemutatkozhatott a csapat. Nevezhetjük a 2015-ös évet ezek tükrében történelminek a Tomracing Motorsport eddigi életében?

Miklósy Tamás: „Minden évben megpróbálunk előbbre lépni és ennek egyik része az, hogy a versenyzők is haladjanak az egyre magasabb szintű versenysorozatok felé. Kerényi Ádám korábban is a drift Eb résztvevője volt, sőt, háromszoros Európa-bajnokként csatlakozott idén a csapatunkhoz, így az ő esetében maximum mi számítottunk újoncnak a kontinensviadalon. Adriánnál viszont ez az idei év nagy előrelépéseket hozott. Ő egy teljes szezont teljesített az olasz bajnokságban, ahol derekasan helyt állt, ráadásul a gyorsasági világbajnokságon is bemutatkozhatott, ami hatalmas dolognak számít. A csapatunk történetében ez mérföldkő, ami reményeink szerint sokkal inkább valaminek a kezdete, mintsem a csúcsa, megkoronázása volt.”

– Korábban főleg a motorsportban voltak jelen, idén viszont jóval erősebb volt az autósportban betöltött szerepük. Tudatos volt ez a váltás?

Miklósy Tamás: „Az autósportba való megjelenésünk először szinte magától jött, majd egyre inkább a tudatos terjeszkedés része lett. Mindig is közel álltak hozzánk a versenyautók is, és ahogy lehetőség adódott, itt is szerettünk volna bizonyítani.”

2015-kohari_zoltan-miklosy_tamas

– Milyen tervekkel várják a 2016-os esztendőt? Bővül-e a sportágak száma jövőre?

Miklósy Tamás: „Jelenleg is folynak még az egyeztetések, de mindenképp szeretnénk előre haladni és minden szempontból fejlődni. Jelen pillanatban nincs szó új sportágba való belépésünkről, de a későbbiekben még ez is változhat. A 2016-os évünkben szeretnénk, ha eredményesebben szerepelnénk, mint idén, komolyan hiszek abban, hogy több kupát és érmet szereznek majd versenyzőink. Idén többször is technikai probléma akadályozta meg a még jobb szereplést, úgyhogy egy kicsivel könnyebb versenyszezonban reménykedünk a jövő évre.”

– Mit lehet már tudni a jövő évi felállásról? Kik lesznek a versenyzőik, és ők hol mérettetik meg magukat?

Miklósy Tamás: „Örülünk, ha a csapatunk esetleg tovább bővül, de mivel a növekvő létszám további terhet jelent munkában és anyagiakban egyaránt, ezért ezzel óvatosak vagyunk. A versenyzőkkel folytatott egyeztetések még nem zárultak le, ezért még a pontos létszám sem alakult ki, de célunk az, hogy a versenyzőinket egyrészt megtartsuk, másrészt egyre komolyabb szintet képviseljenek a sportágukban hazai és nemzetközi szinten egyaránt.”

2015-tomracing-csapat

– Mennyire segítette a csapat biztos hátterének építését, hogy év közben egy komoly gazdasági elismerést kapott?

Miklósy Tamás: „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a csapat hátterét biztosító támogatók elégedettek legyenek, és hogy ez a kör bővüljön is. A Bisnode gazdasági minősítése számunkra komoly elismerés volt, aminek kapcsán sok gratulációt kaptunk. Ha nem is számolható át forintra ennek a tanúsítványnak az értéke, biztos vagyok benne, hogy részét képezi annak, hogy a csapatunkat támogató cégek, cégvezetők bizalmát megőrizzük és a későbbiekben új támogatókat is megnyerjünk.”

– A csapat webáruházának megnyitásával mi a céljuk? Milyen meglepetésekkel szolgálnak a szurkolóiknak itt?

Miklósy Tamás: „A napokban indult el a csapat hivatalos webshopja, aminek az eddig felmerült igények kiszolgálása mellett célja a csapat népszerűsítése is. A már most is széles kínálatunkat folyamatosan bővíteni fogjuk, és remélhetőleg mindenki talál majd magának valami olyat az oldalon, ami kedvére való.”

Forrás: www.formula.hu – RSS