Több mint egy hónap után nyert ismét a Milan

Az olasz bajnokság 25. fordulójában a Milan hazai pályán 2-1-re legyőzte a Fiorentinát és egy cikk erejéig összegyűjtöttük a statisztikákat a mérkőzésről.

– Gerard Deulofeu szerezte a piros-feketék győztes gólját. A 22 éves spanyol szélső januárban csatlakozott a Milanhoz és ez volt az 5. mérkőzésén az első gólja a csapatban. Korábban a Bologna ellen egy gólpasszal járult hozzá a három pont megszerzéséhez.

– A La Gazzetta dello Sport szerint Deulofeu volt a meccs legjobbja, míg a WhoScored értékelése alapján Juraj Kucka kapta a legmagasabb osztályzatot.

– Deulofeu hosszú idő után volt eredményes, ugyanis az utolsó gólját 2015 decemberében egy Everton-Stoke City meccsen szerezte a Premier League-ben.

– Ez volt az első alkalom a szezonban, hogy a Milan az első félidőben egynél több gólt szerzett.

– Több mint egy hónap után nyert ismét bajnoki meccset hazai pályán a rossoneri. Ezt megelőzően január 8-án, a Cagliari ellen tudtak győzedelmeskedni a San Siróban.

– Juraj Kucka szezonbeli harmadik gólját szerezte meg a bajnokságban, októberben a Chievo, januárban a Napoli és most a Fiorentina ellen talált be. Ezzel a szlovák válogatott középpályás megdöntötte egyéni rekordját, ugyanis pályafutása során egy idényen belül 3 volt a legtöbb rúgott gólja a Serie A-ban, amelyet még a 2012/2013-ban ért el a Genoa színeiben.

– José Sosa egy héten belül két gólpasszt jegyzett, miután a Lazio ellen Susónak, míg a Fiorentina ellen Kuckának osztott ki asszisztot.

>> MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:

>> JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

Játékos G GP KL KT CS SZ EK SL SP ÖP
Abate 1 1 1 4 2 59% 34
Bacca 1 1 73% 11
Bertolacci 2 100% 7
Deulofeu 1 2 1 1 85% 26
Donnarumma 68% 31
Gomez 1 1 1 81% 36
Kucka 1 1 1 1 3 83% 24
Paletta 84% 45
Pasalic 1 1 1 1 82% 45
Poli
José Sosa 1 5 2 77% 44
Suso 2 1 2 1 85% 33
Vangioni 3 2 3 1 88% 25
Zapata 75% 8

Forrás: www.acmilan.hu – RSS