Tibolya Péter: Imádja az angol focit

Tibolya_Peter.jpgTibolya Péter a magyar öttusázás egyik legnagyobb reménysége, későn érő típus, csupán 18 éves korában kezdtek jönni az eredményei, mostanra viszont elégedett lehet pályafutása eddigi részével.

A 21 éves junior világbajnoki ezüstérmes idén januártól már csak a felnőttek között versenyezhet, titkos álma, hogy esetleg már a 2008-as olimpiára ki tud jutni.

– Nyolcévesen kezdtem öttusázni, egy nyári táborban vettem részt, ahol megfertőztek a sportággal, abban a korosztályban egyébként még csak kéttusáznak a gyerekek – meséli Tibolya Péter. – Előtte két évig úsztam, de versenyeken nem vettem részt, az öttusára azért találtak alkalmasnak, mert elég nyurga gyerek voltam, és jól futottam.
Péter az UTE-ban kezdett öttusázni, azóta is a lilák színeiben versenyez. 12-13 éves volt, amikor a technikai számokkal is megismerkedett, egyedül a lövészettel adódtak gondjai, ugyanis izgulós típus.

– Még pár évvel ezelőtt sem ment igazán ez a szám, mert mindig idegeskedtem a versenyeken – folytatja. – Meg kellett érnem hozzá, jártam sportpszichológushoz is, plusz rengeteget versenyeztem, hogy hozzászokjak a téthelyzetekhez. A lövészet csak versenyen tanulható, a mozgás maga ugyanis nem bonyolult, de minden a fejben dől el, a téthelyzethez hozzá kell szokni.
Péter, mielőtt tavaly egyéniben második lett a junior világbajnokságon, kétszer nyert junior ob-t idehaza, és csapatban többször volt ezüstérmes utánpótlás világversenyeken. A legnagyobb eredménye tehát kétségkívül a tavalyi egyéni vb-ezüst, amely azért is számít különösen nagy eredménynek, mert az volt az utolsó lehetősége, hogy a juniorok között érmet szerezzen – hiszen utolsó éves juniorkorú versenyző volt -, és a nagy tét ellenére elérte célját.
Most már a felnőttek között versenyez, az idénynyitó fedett pályás viadalon legjobb magyarként a hatodik lett. Nyolcan vannak a hazai válogatott keretben, abból négyen fiatalok, közülük is ketten, Németh Róbert és Marosi Ádám tartozik a jobbak közé – ők egyébként idősebbek Tibolya Péternél.

– Jó is, hogy nem én tartozom a fókuszban lévő versenyzők közé – meséli Péter. – Szépen csinálom a dolgomat, rengeteget edzem, ha esetleg mégis összejönne Peking, nagyon örülnék, de ha csak a 2012-es olimpiára jutok ki, azzal is nagyon-nagyon elégedett leszek. Peking után valószínűleg többen abbahagyják, akkor a fiatalok egy lépéssel előrébb léphetnek.
A tehetséges versenyző naponta négy számban edz, délelőtt 8-12, délután fél öt és fél hét között. A két tréning között iskolában van, újságírást tanul. Imádja az angol futballt, az az álma, hogy egyszer sportriporter lesz, legszívesebben angol focit kommentálna. Jelenleg az angol középfokú nyelvvizsgára készül, nemrégiben elkezdett németet is tanulni. Ha e sok tevékenység között még van egy kis ideje, akkor barátnőjével van, aki – mivel maga is sportoló – elfogadja Péter kissé képtelennek tűnő időbeosztását. (www.nsa.hu)

XLsport