Tesztelés FRT-n

Tesztelés FRT-n

A Speed Rally Team versenyzője Novák Balázs a 2015.02.14-én a Kiskunlacházai reptéren megrendezett XI. FRT Kupa 11. fordulóján tesztelte a BMW-t. Mint utóbb kiderült, nem hiába.

Balázst kérdeztem mi is történt vele:

Voltál már FRT-n és tervezel több ilyen laza kocsizást?

Többször is voltam már ezen és ehhez hasonló a zártpályás versenyen, de ahogy már említettem nem szlalom versenyző vagyok és nem áll közel hozzám az e fajtája autóversenyzés. A Szilveszter Rallye belső pályája sem, de nem lehet csak külsőn menni, így nincs választásom. Talán egy rallyedzésre, Tökölre kilátogatok!

Számodra elég hamar vége lett a napnak, mi történt?

Mivel ezt egy tesztelős, játékos napnak terveztük, így gondoltam, ha nem az időre megyek, akkor megforgatom a BMW-t, ami sikerült is és természetesen még csak a két edzőkörről beszélünk. Igazat megvallva, nem is jutottam el, hogy a négy mért kör bármelyikén is végighajtsam a gépet, mert szétment a váltó. A második edzőkör végére már csak hátramenetben volt hajlandó működni a sebességváltó. Bár az úton hazafelé már harmadik, negyedik és ötödik fokozat is használható volt rajta.

Sikerült már kideríteni, hogy mi is volt pontosan a hiba?

Vélhetően kulisszaproblémája van. Sajnos időhiány miatt még nem tudtuk szétszedni, hogy pontosan kiderítsük mi lehet a probléma forrása. Mivel vadonatúj a váltó belseje, újak benne a léptető villák, az sincs kizárva, hogy én rontottam el valamit.

Tervezel 2015 valamilyen újítást a BMW-vel?

Igen, ahogy előbb említettem a váltó belsejét cseréltem, illetve átcsöveztetem a BMW-t, rakatok bele homológ csövet, ezen kívül semmi más.

Hol találkozhatunk veled 2015-ben?

Természetesen Rallysprint versenyeken, bár még nem tudom melyik lesz az első, talán a Miskolci sprint Lyukóbánya – Parasznya szakaszon, de addig nem lesz meg a BMW csövezése, úgyhogy még nagy dilemma. A legrosszabb esetben az első SRT sprinten, de inkább előtte valahol. A tavalyi évhez hasonlóan az Autocross bajnokságban is indulok, a BMW Challenge kategóriában a BMW E36-tal. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Rally2-ben nem szeretnék részt venni.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért:

This Point Informatika, Pet-Pack Kft., MIDEX Meat Products Kft, Susánszki és társa végrehajtó iroda, ConTruck, CSMBT, Global Roll Kft.; Asonáj 2003 Kft., MaGreen Kft, Sprint 2010 Kft, Stan Tools Kft, Mira Safety Kft.- Munak-, Tűz védelemi Szolgáltatás Autóalkatrész kereskedelem, Via Nortonia, Jász Papír Kft, Fémtiszta Kft, DIMAG GROUP KFT, Medito Játék Nagykereskedelem Export-Import Kft., Marso Kft, Keveland Kft,

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

Tel.: +36 30 610-6832

E-mail: lnettike@hotmail.com

Az eredeti cikkhez kattintson ide!