Teke – A BL-re gyúrnak Zalaegerszegen

Nincs változás a magyar bajnoki címvédő keretében. A Zalaegerszegi Teke Klubnál már két hete megkezdődtek az edzések, hamarosan nemzetközi tornákon indul a csapat.

 

Fehér László, a zalai férficsapat vezetőedzője elmondta jelenleg inkább erőnléti edzéseket végeznek a fiúk, az első felkészülési torna pedig augusztus 11-én lesz. „A brnói torna után a Göcsej Kupa következik Zalaegerszegen, és augusztus utolsó hétvégéjén is lesz felhozó meccsünk” – számolt be az előkészületekről Fehér László.

A sportvezető kiemelte: az idei cél a bajnokságban továbbra is az, hogy a gárda a dobogón végezzen, de ezúttal nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a nemzetközi szereplésre.

Tavaly bajnokságot nyertünk, Világkupa-aranyat gyűjtöttünk be, idén is természetesen vannak hasonló céljaink, de a Bajnokok Ligájában is maradandót szeretnénk alkotni. Pontosan 10 évvel ezelőtt nyertünk Bajnokok Ligáját, azóta nem végeztünk a legjobb négy között. Az előttünk álló szezonban szeretnénk tagjai lenni a Final Four mezőnyének” – mondta a zalaegerszegiek vezetőedzője.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS