Tamás Puskás nyomában

Priskin Tamas_1.jpgA megfiatalított magyar válogatott legcsillogóbb ékköve kétségtelenül Priskin Tamás. A Watford támadója eddig a Várhidi-éra minden meccsén betalált, így jeles utódok nyomába szegődött…

„Természetesen nagyon örülök a Moldova elleni győzelemnek, és persze a gólomnak is” – nyilatkozta Priskin a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos internetes oldalának (mlsz.hu) a szerdai Eb-selejtező után.

„Ha sablonosan is hangzik, most azonban tényleg csak a győzelem volt a fontos, hiszen a tétmérkőzésen nagyon szerettünk volna bizonyítani” – folytatta.

„Nem a gólszerzés vágya, hanem a győzni akarás motivált, és az: büszkeséggel tölt el, hogy egyáltalán válogatott mezben léphetek pályára.”

„Tiszteltük ellenfelünket, az első félidőben óvatosabbak voltunk, de a másodikban már felszabadultan és kifejezetten jól játszottunk.”

„Még nagyon az út elején járunk, sokat kell fejlődnünk ahhoz, hogy igazán jó csapat legyünk – mert lehetünk. Tudom, hogy minden sorozatnak vége szakad, és sem fogok minden meccsen gólt szerezni, de remélem, azért egy darabig tart még a lendületem.”

„De az sem baj, ha helyettem minden meccsen lesz majd olyan csapattársam, aki gólt, ha lehet, győztes találatot szerez…”

Ha Priskin valóban így gondolja – márpedig miért ne gondolná így –, akkor ez az a pont, ahonnan valóban el lehet kezdeni az építkezést.

De még ha megengednénk is – mint ahogyan nem tesszük –, hogy a játékos jól ismert panelekből építette is fel a mondanivalóját, akkor is érdemes megnézni a szöveg kulcsmondatait és -kifejezéseit.

Vegyük sorra: „…büszkeséggel tölt el, hogy egyáltalán válogatott mezben léphetek pályára”; „tiszteltük ellenfelünket”; „…sokat kell fejlődnünk ahhoz, hogy igazán jó csapat legyünk – mert lehetünk”; „tudom, hogy egyszer minde sorozatnak vége szakad”.

Ezek után pedig próbáljuk meg létrehozni annak a magyar válogatott játékosnak a prototípusát, aki mentálisan érett arra, hogy magában hordozza a magyar futball fejlődésének a lehetőségét.

EGYMÁS UTÁNI VÁLOGATOTT-MÉRKŐZÉSEKEN SZERZETT GÓLOK
ÖRÖKRANGLISTA
1. Puskás Ferenc 1949-50 7 mérkőzés
 Pataki Mihály 1912–1913 7
 Schaffer Alfréd 1917–1918 7
2. Kocsis Sándor 1952, 1954 6 (2x)
 Kohut Vilmos 1927-1928 6
 Hirzer Ferenc 1927-1928 6
3. Bene Ferenc 1966 5
 Bodnár Sándor 1911-1912 5
 Schlosser Imre 1912 5
 dr. Sárosi György 1938 5
 Kocsis Sándor 1954 5
 Puskás Ferenc 1955-1956 5
 Priskin Tamás 2006-2007 5

www.nsa.hu