Petíció indult a két vízilabdás ügyében

általanos kép0123Több százan álltak ki a megvádolt pólósok mellett.  A petícióban ez áll: “KIÁLLÁS KÓSZ ZOLTÁN ÉS PETŐVÁRY ZSOLT MELLETT     Figyelemmel követve az elmúlt napok sajtóhíreit úgy érezzük, hogy meg kell szólalnunk. Kósz Zoltánnak és Petőváry Zsoltnak nincs szüksége a mi védelmünkre, hiszen ahogy Ők is nyilatkozták, egy jogi eljárás csak tisztázni tudja Őket azok […]

Read More

BL: nehéz lehet a Fradinak a szezonkezdet

varga Zsolt fradisajttajJövő héten már a Bajnokok Ligája küzdelmeit kezdi meg a magyar bajnok, Varga Zsolt azonban nem vár sziporkázó játékot.  “Ránézésre nem kerültünk nehéz csoportba, ismerjük az ellenfeleket, korábban többször is megmérkőztünk velük. Ugyanakkor csupán egy hetünk van felkészülni, ugyanis tíz nappal az első tétmérkőzésünk előtt kezdtük el a közös munkát, mert a keret nagy része […]

Read More

Férfi Ob I/b: olimpiai bajnok a Vasas keretében

Steinmetzadalm2018051901Nagy névvel vág neki az angyalföldi gárda a másodosztálynak. Mint ismeretes, hétvégén indul a férfi Ob I/b-s bajnokság. Nos, a Vasas nem kisebb játékossal, mint az olimpiai bajnok Steinmetz Ádámmal – amennyire ideje engedi – vág neki az idénynek. Érdekesség, hogy nemcsak ő lesz az egyetlen rutinos játékos, hiszen a felnőtt csapat másodedzője, Bóbis Máté […]

Read More

Dabrowski: játékosokat kell csinálnom

dabrowskinorbert01Az Eger vezetőedzője kitűzte a célt. Dabrowski Norbert elmondta, “Csúnyán fogalmazva, most nekem az a feladatom, hogy játékosokat kell csinálnom. Tehát eddig csapatot kellett csinálnom, most meg játékosokat, hogy csapatról lehessen beszélni. Eddig is volt ilyen feladat, mert Lőrincz Bálint, Zalánki Gergő, vagy Kovács Gergő sem volt kész játékos, csak most van hat, hét. Eddig […]

Read More

Átigazolás: Megérkezett Mandics

alt201606A fiatal tehetséges szerb játékos nagy előrelépést vár a szentesi időszakától. Mindössze 21 éves a szerb center, aki a felnőtt válogatottban is bemutatkozott már. Nada Mandics most Szentesre szerződött, a játékos sokat vár a szezontól. Center vagyok. Imádokharcolni a vízben. Azt gondolom, hogy ez az egyik legkülönlegesebb pozíció a vízilabdában. Elképesztő enegrgia és szinte állandó […]

Read More

Változás jöhet a sportágban

golbiro01A világkupán kipróbált újításból egyet nagy valószínűséggel be fognak vezetni, jöhet a videóbíró. A Nemzetközi Úszó Szövetség decemberi kongresszusán jó esély van rá, hogy igent mondanak a gólbíró technalógiára. Mint Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke hangsúlyozta a bors-nak, a rendszer segítségével kizárólag a gólszituációkat elemzik, az esetleges szabálytalanságokat nem. A kapufákkal egy vonalban […]

Read More

Férfi Ob I/b: hétvégén indul a bajnokság

ált. polókép03Íme, a program. Az első osztályból kiesett Szeged a B-jelű csoportba került, a bajnokság szeptember 22-én rajtol. A Férfi Ob I/b csoportjai illetve programja:  A-csoport: 1. HVSC 2. ASI DSE 3. Neptun VSC 4. Debrecen 5. Szolnoki Dózsa 6. Kanizsa Vízilabda SE 7. YBL WPC 8. Budapesti Honvéd Sport Egyesület 9. FTC Telekom Waterpolo 10. […]

Read More

Mérföldkő Nyíregyházán

általanos kép0123Hét év után történt nagy változás az egyesületnél, ismét felnőtt OB II-es csapata lett a városnak. A Nyíregyháza Aqua Sport néven OB II-es csapatot indít hét év után. Az egyesületben 200 fiatal sportolót foglalkoztatnak most pedig egy újabb nagy dobásra készülnek. A csapat már összeállt. Spák Csanád, Gura Zsombor, Vetési Szabolcs, Molnár Kristóf, Módy Tóbiás, […]

Read More

Bokrétaünnepet tartottak az épülő versenyuszodánál Kaposváron

kaposvarbokretaunnepElérte a tervezett legmagasabb pontját az épülő versenyuszoda Kaposváron – az ehhez kapcsolódó bokrétaünnepre szerdán került sor a nettó 4,5 milliárd forintos beruházás helyszínén. A 18 méter magas, részben megújuló energiával működő, mintegy kilencszáz néző befogadására alkalmas létesítmény a 2019 tavaszi átadásakor a dél-dunántúli régió legkorszerűbb uszodája lesz, tízpályás, ötvenméteres medencéjében akár nemzetközi úszó-, szinkronúszó-versenyek, […]

Read More

Kósz Zoltán: Ezzel az érzéssel nem lehet mit kezdeni

koszzoltan01A meggyanusított olimpiai bajnokunk vallott érzéseiről a Digi Sportban. Nem jól természetesen – kezdte Kósz Zoltán a Digi Sport Reggeli Startjában az interjút. Hozzátette: jelenleg azzal foglalkoztunk, ami most a feladatunk, azokra a vádakra, amelyek érkeztek felénk reagáljuk. Kósz Zoltán elmondta, az élet emellett nem áll meg. Az OSC-vel hétfőn Martfűn volt, még kedden már […]

Read More

Ezzel az érzéssel nem lehet mit kezdeni

vizilabda altalanos02A meggyanúsított vízilabdás vallott érzéseiről a Digi Sportban. Nem jól természetesen – kezdte vízilabdázónka Digi Sport Reggeli Startjában az interjút. Hozzátette: jelenleg azzal foglalkoztunk, ami most a feladatunk, azokra a vádakra, amelyek érkeztek felénk reagáljuk. A sportoló elmondta, az élet emellett nem áll meg. Az OSC-vel hétfőn Martfűn volt, még kedden már Leányfalun. Amikor a hír […]

Read More

Szegedi ezüst Svájcból

szeged012018Csányi László együttese második lett a felkészülési tornán. A Potsdam együttesét 8-7-re, a Köln csapatát 10-3-ra verte a Szeged, még a Duisburg ellen 8-6-ra kapott ki. Az utolsó meccsen a Neukölln Berlint 10-4-re verte, így a második helyen végzett a Tisza-parti gárda. Szombaton már a MAFC ellen meccsel a Szeged az Ob I/b nyitófordulójában. fotó: […]

Read More

Pro Recco: eldőltek a nagy kérdések

proreccomandics2015Az új edző döntött, melyik idegenlégiósa, melyik sorozatban ugrik vízbe. Ratko Rudics úgy határozott, hogy az új csapatkapitánnyal a montenegrói Aleksandar Ivoviccsal és Dusan Mandiccsal valamint Marko Bijaccsal és Luka Bukiccsal vág neki az olasz bajnokságnak. Így az is eldőlt, hogy Filip Filipovics és Joe Kayes kizárólag a Bajnokok Ligájában fog játszani a 2018/2019-es idényben. […]

Read More

Kemény Dénes megszólalt a két vízilabdázó ügyében

Kemeny DenesMTI01Az MVLSZ lekösznő elnöke elmondta álláspontját az ügyről.  „Nem vagyok jogi szakember, a szövetség semmilyen hivatalos értesítést, semmilyen hatóságtól ebben az ügyben nem kapott. Én arra tudok hagyatkozni, hogy 16 évig kapitányként sok játékost irányítottam edzéseken, mérkőzéseken, világversenyeken, olimpiákon, és én egyetlenegy játékosnál sem érzékeltem olyan személyiségjegyeket, hogy egyáltalán a közelébe kerülhessenek ilyen típusú cselekménynek!” […]

Read More

Az egyik megvádolt vízilabdázó mellett lánya is kiállt

alt201606Egyre több fura részlet körvonalazódik a meggyanúsított vízilabdázók ügyében. Úgy látszik, egy profithajhász jogász az, aki híres celebügyvéddé szeretne válni, ezért  embereken, egzisztenciákon és családokon gátlástanul átgázolva építi jövőjét. Ne feledjük, hogy még nyomozati stádiumban sem volt az ügy, mikor ez az ügyvéd már kész tényként közölte a médiával, hogy védencét olimpiai bajnok sportolónk és […]

Read More

Férfi Ob I: kisorsolták a csoportokat

vizilabda altalanos02Megtartotta az Magyar Vízilabda Szövetség a férfi Ob I-es bajnokság csoportjainak sorsolását. A férfi Ob I lebonyolítása megegyezik az előző szezonbelivel: a tizenhat csapat az alapszakaszban két nyolcas csoportban játszik körmérkőzéses rendszerben, majd a középszakaszban a csoportok 1–4. és 5–8. helyezettjei mérkőznek egymással, aztán következik a rájátszás az 1–4., az 5–8., a 9–12. és 13–16. […]

Read More

Felkészülési tornák: BVSC-siker Tatabányán, Honvéd-győzelem Szombathelyen

tvsejoszerencset2018091701Két felkészülési tornát is rendeztek a hétvégén. Fotó: tvse / facebook Amíg a válogatottaink Berlinben és Funchalban küzdöttek, addig itthon két városban is zajlottak felkészülési tornák. A tatabányai tornát a BVSC nyerte. Érdekesség, hogy pontazonossággal végzett a házigazdákkal valamint a Debrecennel a csapat, még a Szentes a negyedik lett.  A szombathelyi tornát a Honvéd nyerte, második […]

Read More

Märcz Tamás: Szüksége volt a magyar vízilabdának erre a sikerre

Budapest, 2017. július 25.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdBoldogan értékelt a kapitány, aki szerint ezen az úton kell tovább menni.  Märcz Tamás szövetségi kapitány a következőket mondta a megnyert világkupa után: „Nagyon jó érzéseim voltak a vízbe ugrás előtt, éreztem a fiúkon, hogy nagyon koncentráltak és tudnak még hozzátenni ahhoz, amit az elmúlt napokban láttunk tőlük. Az első pillanatokban ugyanakkor azért érezhető volt […]

Read More

Átigazolás: Comóban kötött ki a Honvéd pólósa

honved01Játszott Debrecenben, Pécsen a legutóbbi két szezont a Honvédban töltötte Tóth Péter, aki légiósnak állt.  Az olasz bajnokság másodosztályában is lesz magyar játékos a következő idényben, hiszen Tóth Péter a Comóhoz szerződött. A 26 éves játékos az elmúlt két idényt a Honvédnél töltötte, de játszott a Szolnokon, Pécsett és Debrecenben is.

Read More