Fiatal lovas válogatottunk Európa Top 10-ben

Nagyszerű érzés, hogy a felnőtt kategóriához hasonló technikájú és méretű fiatal lovas korosztály Európa-bajnokságán, a magyar válogatott legjobb tízbe tudott lovagolni. Csapatunk legjobbja ezúttal ifj. Lázár Zoltán volt, aki Katyusával a csapatverseny első forudlójában egy hibaponttal, majd másodszorra négy hibaponttal is belovagolta magát a fináléba, ahol az előkelő tizenegyedik helyen kezdi meg a versenyt vasárnap.

mraz-tamas-versenyzokent-es-edzokent-is-a-legjobb-volt-a-felnott-gp-ben-4

A kiskunhalasi Weinhardt Virág Chiclanával a vadászugratásban érte el csapatunk legjobb eredményét, majd négy és kilenc hibaponttal ismét bizonyította, hogy rá lehet számítani és a tizenkilenc éves lovas hölgy pályafutása során, a harmadik korosztályában is Európa-bajnoki döntőt lovagolhat.

34459617 1764763813546955 4862077298909642752 n

Együttesünk első lovasa, a hódmezővásárhelyi, Markó Rebeka Enjoyyal a Nemzetek Díja első fordulójába lovagolt hét hibapontjával, alaposan hozzátett a szép eredményhez. A hévízi, Hollé Sára pedig három jó pályával járult hozzá szürke Clintuszával, hogy Magyarország fiatal lovas válogatottja, Európa-bajnoki tizedik helyezést érjen el. Nagy-Britannia szerezte meg az aranyérmet.

Az ifjúsági korosztály csapatversenyében ezúttal válogatottunk, hat ország csapatát tudta megelőzni, az aranyérmet jelentős fölénnyel, Belgium szerezte meg. Egyéniben az elmúlt évek nagyszerű döntős eredményei után, Jármy Vince Quirosával ezúttal a középmezőnyben zárt. Szuhai Péter East Winddel nagyszerű két pályával kezdett, de harmadszorra többet hibázott. A jövőre nézve bizakodóan teljesített a tizenöt éves Janik Anna, aki Back Home-al, mindhárom pályáját befejezte.

Utánpótlás válogatottunk gondokosdott róla, hogy ahétvégén értük izgulhassunk, hiszen négy lovasunk is Európa-bajnoki döntőbe került.

tcsongor

Szombaton a gyermek Európa-bajnokság fináléjában, Budai Lizáért és a nyolcadik helyen álló, Törő Csongorért, míg vasárnap a fiatal lovas katgóriában Weinhardt Virágért és ifj. Lázár Zoltánért szoríthatunk.

36959207 1055983287883530 2130548720800890880 n

Gratulálunk a fiatal lovas válogatottnak, hajrá Magyarország!

Read More